Élet-Stílus

Nem ér semmit a víz a ráncok ellen?

Évekig szépségápolási aranyszabály volt, most kiderült feleslegesen: napi nyolc pohár víztől sem lesz feltétlenül egészségesebb vagy szebb a bőrünk.

Abban kozmetikusok, sminkesek, természetgyógyászok és dietetikusok is mind egyetértettek, hogy a megfelelő mennyiségű víz elfogyasztása átmossa a szervezetet, eltünteti a pattanásokat és kisimítja a ráncokat. Az elmúlt években azonban mind több bőrgyógyász vetette fel, hogy ez az elmélet mégsem teljesen igaz, hiszen a bőr nedvességtartalmát kizárólag a bőr legkülső rétege szabályozza.

Erről persze nagyon nehéz meggyőzni az embereket, sőt a hírességeket is sokszor fotózzák ásványvizes üveggel. Egy nemrég elkészült felmérés erre ráadásul rátesz még egy lapáttal: eszerint egyes vizek jobbak az egészségnek, mint mások. Ennek ellenére sokan vannak azok is, akik számára ijesztően hangzik, hogy naponta legalább másfél liter vizet megigyanak, attól tartanak, hogy így sokat kell majd járniuk a mosdóba. Pedig ez nem igaz, a bőséges folyadékfogyasztás hatására nyugodtabbak lehetnek és mélyebben alhatnak.

Dr Howard Munard bőrgyógyász szerint az öregedés lassítása érdekében inkább az élelmiszerek útján bevitt víz mennyiségét kell megnövelni, mivel a szervezet azt jobban hasznosítja. Az élelmiszerekben található kötött víz antioxidánsokban és más tápanyagokban is gazdag, amelyek segítenek megőrizni a sejtek épségét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik