Élet-Stílus

Élre állt a Real Madrid – videó

A Real Madrid nem játszott kifejezetten jól, ezzel együtt simán verte a vendég Espanyolt, egyszersmind az élére állt.

A Real Madrid 3-0-val „húzta be” a keddi, Espanyol elleni bajnokiját, ezzel legfölényesebb győzelmét aratta José Mourinho irányítása alatt, jóllehet a királyi csapat nem brillírozott.

A gépezet akadozott és nyikorgott, de így is könnyedén „temette maga alá” a vendég barcelonai csapatot. A tétmérkőzésen a szezonban eddig gólképtelen Cristiano Ronaldo szerezte meg a vezetést az általa kiharcolt büntetőből (a sorfalban álló védő kapus módjára hárított a tizenhatoson belül), majd a hajrához közeledve zseniális passzal lepte meg Higuaínt, aki biztos lábbal értékesítette a ziccert. A győzelmet a csereként beállt Benzema tette fölényesé, egy formás attak végén fordulásból lőtt a jobb alsó sarokba, beállítva ezzel a 3-0-ás végeredményt. Ronaldóhoz hasonlóan az argentin és a francia támadó is első alkalommal volt eredményes a spanyol pontvadászat mostani kiírásában.

Egyébként a piros lap is éppen annyiszor villant, ahány gól esett. A hazaiak közül Pepe mehetett idő előtt zuhanyozni, miután három perc alatt „sikerült” begyűjtenie a kiállításhoz szükséges két sárga lapot, majd a vendégcsapatból kisvártatva Galannak is el kell hagynia a pályát, a lefújás előtt pedig Forlínnak villant a piros, miután a második és a harmadik hazai gól után is hevesen reklamált a játékvezetőnél egy-egy sárga lapért. Győzelmével a Real a tabella élére állt, de mivel még csak három mérkőzést játszottak le a negyedik fordulóból, nem biztos, hogy sokáig szívhat magaslati levegőt.

A keddi játéknapon egyébként valamennyi győztes csapat három góllal rukkolt ki, így Athletic Bilbao és az Osasuna is könnyen jutott három ponthoz. Utóbbi magyar légiósát, Vadócz Krisztiánt a 82. percben cserélte be edzője a vendég Real Sociedad ellen.



Primera División, 4. forduló:


Real Madrid-Espanyol 3-0 (1-0)


Gól: Ronaldo (28., 11-esből), Higuaín (78.), Benzema (88.)
Kiállítva: Pepe (60.), ill. Galan (63.), Forlín (89.)

Athletic Bilbao-Real Mallorca 3-0 (1-0)


Gól: Lopez (44.), San José (62.), Perez (90.)

Osasuna-Real Sociedad 3-1 (2-1)


Gól: Pandiani (38.), Camunas (42.), Aranda (75.), illetve Tamudo (16.)



Szerda:

Barcelona-Sporting Gijón, 20:00
Real Zaragoza-Hércules, 20:00
Almeria-Levante, 20:00
Valencia-Atlético Madrid, 22:00



Csütörtök:

Getafe-Málaga, 20:00
Villarreal-Deportivo La Coruna, 20:00
Sevilla-Racing Santander, 22:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik