Élet-Stílus

Számokba zárták a gyűlöletet

Kilencven éve szavazta meg a magyar parlament az első „antiszemita törvényt”, a numerus clausust. Újfajta antiszemitizmus jelent meg ezzel történelmünkben, ami egyúttal szakítást jelentett a befogadó magyar nemzet hagyományával. Megmutatjuk, mi vezetett idáig.

1920 szeptemberében a Teleki Pál miniszterelnök vezette kormány beterjesztette a numerus clausus (zárt szám) törvényt, amelyet a kétszáznyolc fős Nemzetgyűlés hatvannégy jelen lévő tagja ötvenhét „igen” szavazattal, hét „nem” ellenében szeptember 21-én megszavazott – áll a Holokauszt Emlékközpont közleményében.

Maga az 1920. évi XXV. törvénycikk nem említi külön a zsidókat: a numerus clausus néven ismert jogszabály alapján a magyarországi „nemzetiségek és népfajok” tagjai csak a társadalomban kimutatható számarányuk alapján vehettek részt a felsőoktatásban.

A hangsúly a numerus clausus törvény vitája során többek között azon volt, hogy az állam a keresztény hitre tért zsidókat sem ismeri el keresztény magyarnak, hanem zsidónak tekinti. Hivatalosan, a végrehajtási utasítás szerint a törvény az izraelita vallásúakra vonatkozott, valójában ettől néhol eltértek a „népfaj” irányába – írtuk egy korábbi cikkünkben.
Nyolc évvel később, a – részben a Népszövetség nyomására – Bethlen István miniszterelnök által keresztülvitt módosítás alapján törölték a törvényből a „nemzetiségek és népfajok” szerinti megkülönböztetést, melyet „a különféle foglalkozási ágakhoz (mezőgazdasághoz, iparhoz, kereskedelemhez, szabad foglalkozásokhoz stb.) tartozóknak gyermekei az ezen foglalkozásokhoz tartozók számának és jelentőségének megfelelő arányban jussanak a főiskolákra” formulával helyettesítettek (1928. évi. XIV. tc.) – írtuk korábban.

A gyakorlatban azonban sok egyetem – főleg Budapesten – továbbra is fenntartotta a zsidókkal szembeni korlátozást. Az 1920-as években a numerus clausus törvény hatására sokan kényszerültek pályamódosításra vagy az ország elhagyására (például: Teller Ede, Neumann János, Cukor György, Arthur Koestler). Fontos azonban megjegyezni, hogy a kor Európájában, sőt az Egyesült Államokban is erős volt az antiszemitizmus, és egyre másra születtek a numerus clausushoz hasonló, zsidóságot korlátozó törvények.

90 év távlatából

A Holokauszt Emlékközpont október 14-én nyíló történeti kiállítása és a hozzá kapcsolódó nemzetközi konferencia a numerus clausust helyezi a középpontba, bemutatva a hozzá vezető utat, fogadtatását a Népszövetségben, s létrejöttének máig ható következményeit. Plakátok, nyomtatványok, újsághírek, fotók, korabeli híradók, visszaemlékezések, tárgyi emlékek és személyes történetek segítségével.

Kétezer év öröksége

Teleki Pál (forrás: holokausztmagyarorszagon.hu)

Teleki Pál (forrás: holokausztmagyarorszagon.hu)

Ha nagyon messzire akarunk menni, zsidók és keresztények ellentéte valahol Jézus halálával kezdődött, bár a ma antiszemitizmusként ismert fogalom az újkorig nem létezett, Európa keresztény országaiban a zsidóság – időben és térben változó inzenzitású – hátrányos megkülönböztetésnek volt kitéve a történelem folyamán. Ez azonban nem a népnek, hanem a vallásnak szólt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az iszlám közösségek is hasonló korlátok közt éltek – írtuk korábban Molnár Judit történésszel, a Holokauszt Emlékközpont főtanácsadójával folytatott beszélgetésünk nyomán.Nem volt ez másképp a Magyar Királyságban sem, ahol ugyancsak a kereszténységet „védő” törvények – többek között: házassági tilalom keresztényekkel, eltiltásuk bizonyos mesterségektől, kitiltásuk bizonyos településekről – vonatkoztak a zsidóságra. A Kárpát-medencében azonban nem voltak tömegesen pogromok, mint Európa számos országában, sőt az évszázadok folyamán számtalan zsidó család, közösség talált itt otthont és több-kevesebb nyugalmat.

Nem véletlen a bizonytalannak tűnő megfogalmazás, mert például Mária Terézia több zsidóellenes intézkedést foganatosított, míg fia, II. József számukra pozitív rendeleteket alkotott. Magyarországon az alábbi zsidóellenes pogromok ismertek: 1494 Nagyszombat, 1529 Bazin, 1536 Nagyszombat, végül 1882-83 Tiszaeszlár.

A magyar lakosság zsidókhoz való hozzáállását is elsősorban a vallás határozta meg. A hétköznapi életben nem segítették a közeledést az eltérő szokások: a szombati munka tiltása, a disznóhús elutasítása idegen volt a nem zsidók szemében. Nemcsak az állam törvényei, a zsidó vallás is tiltotta a kereszténnyel (más vallásúval – a szerk.) kötendő házasságot, és hallani sem akartak hagyományaik feladásáról.

Horthy Miklós kormányzó és teleki Pál miniszterelnök aláírása a numerus claususon (forrás: holokausztmagyarorszagon.hu)

Horthy Miklós kormányzó és teleki Pál miniszterelnök aláírása a numerus claususon (forrás: holokausztmagyarorszagon.hu)

Megváltozott a világ

A középkori állapotokból a francia forradalom eszméinek terjedése jelentett elmozdulást. A XIX. századi magyar értelmiség a „szabadság, egyenlőség, testvériség” nevében a vallást magánügynek tekintette, és a zsidók egyenjogúsítását kezdte el követelni. Az 1848-1849-es szabadságharc alatt erről született is törvény, ám a „gyors bukás” miatt gyakorlati haszna nem lehetett.

1867-ben, a kiegyezéssel született meg a magyar zsidóság polgári és politikai emancipációja, megszűnt többek között a szakmák és hivatások, majd a lakhely és a házasságkötés korlátozása. A vallási egyenjogúság 1895-ben valósult meg: az addigi elismert státuszból a zsidó bevett vallássá vált Magyarországon.

Ezzel együtt azonban megjelent egy újfajta antiszemitizmus, ami már nemcsak vallási, hanem politikai alapon is támadta a zsidókat. Indokaik között szerepelt, hogy „túl sokan vannak”, „túl sok köztük az értelmiségi” és „túlzottan nagy hatalom összpontosul a kezükben”. Mindezekért korlátozni akarták a bevándorlásukat, sőt sokszor még a kitelepítésük is felvetődött.

És újra nagyot változott

Az 1920-as évekre a hivatalos politikai szintre emelkedő antiszemitizmus tehát társadalmi gyökerekkel rendelkezett. Hátterét leginkább a vesztes háborúra, az azt követő zűrzavarra, a proletárdiktatúrára és Trianonra adott válaszokban kell keresni. A feldolgozhatatlan trauma bűnbakért kiáltott, amit hamar meg is találtak a zsidóságban. Elszabotálták a katonaságot, hadi szállításaikkal óriási hasznot húztak a véráldozatból – szóltak a vádak.

A háború utáni liberális-demokrata, majd kommunista elit zsidó származású volt, tétovaságukon, magyarellenességükön, sőt egyenesen hazaárulásukon veszett el a Szent István-i Birodalom – vélték sokan, és a politika csak ráerősített.

Sorozatossá váltak a zavargások, önbíráskodások az egyetemeken, a „keresztény-nemzeti hallgatók” a zsidó hallgatók eltávolítását követelték, sorban alakultak olyan szervezetek, amelyek programjának része volt az antiszemitizmus. Lapjaikban, folyóirataikban rendszeresen érvelnek a numerus clausus törvény mellett előbb annak elfogadásáért, majd megtartásáért.

A későbbi események végül a holokauszt tragédiájába fordultak, de valahol itt, a század első évtizedeiben indult el egy folyamat, ami végzetes ellenszenvet és közönyt alakított ki a magyar társadalomban zsidó honfitársaik sorsát illetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik