Élet-Stílus

Juhász Roland hűséges az Anderlechthez

A magyar labdarúgó-válogatottban alapembernek számító Juhász Roland meghosszabbította a szerződését klubcsapatával, a belga Anderlechttel.

A belga klub hivatalos honlapja rövid cikkben számol be arról, hogy a magyar középső védő 2014-ig meghosszabbította szerződését a bajnoki címvédő Anderlechttel, s írásában idézi Juhász, valamint Herman Van Holsbeeck klubmenedzser szavait is.

„Boldog vagyok, hogy sikerült megállapodnunk. Jól érzem magam Brüsszelben és az Anderlechtnél, amellyel ahol minden évben a harcban vagyunk a bajnoki címért, ráadásul az európai kupában is rendre érdekelt a csapat. Szeretnék köszönetet mondani a klubnak és a szurkolóknak a bizalomért” – nyilatkozta Juhász, aki 2005-ben igazolt a klubhoz, melynek tagjaként három bajnoki elsőséget és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett.

Herman Van Holsbeeck klubmenedzser örül annak, hogy a magyar légiós további négy évig marad Brüsszelben. „A klubnak és a csapatnak is fontos, hogy Roland továbbra is nálunk játszik. Igazi vezér, példás a hozzáállása, igazi példakép lehet a fiatal labdarúgók számára” – mondta Van Holsbeeck, jelezve, hogy Juhászt nagyra tartják Brüsszelben.

Juhász Roland egyébként a napokban kisebb térdsérüléssel bajlódott, így kérdéses a szereplése a csütörtöki Európa Liga találkozón, amelyen az Anderlecht Huszti Szabolcs csapatát, az orosz Zenitet látja vendégül. A belga klub egyébként „kevéssel” maradt le a Bajnokok Ligájáról, miután csak büntetőkkel maradt alul a szerb Partizannal szemben a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjének negyedik, egyben utolsó fordulójában. Jóllehet a párharc első mérkőzésén Juhász döntetlent jelentő gólt szerzett Belgrádban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik