Élet-Stílus

“Ma mindenkinek jól kell játszani”

Kovács István, a román férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint sokkal nehezebb lesz a ma esti, szerbek elleni bronzmeccs, mint a selejtezőben játszott szerb-magyar mérkőzés. Nagyon-nagyon jó teljesítményt kell nyújtani Kemény Dénes csapatának az éremszerzéshez - nyilatkozta a FigyelőNetnek a Honvéd-Domino korábbi vezetőedzője.

Hogyan értékeli a román válogatott szereplését?

Nagyon erős csoportban voltunk, ebből került ki a döntőt játszó horvát csapat is. Nagyon jónak értékelem a csapatom teljesítményét. Úgy engedtek el minket Romániából, hogy a törököket megverjük, aztán majd meglátjuk, hogy hányadikok leszünk a csoportban. A csoportban a 4. helyen végeztünk, és ezzel az eredménnyel a jó ágra kerültünk. Ami a legjobb benne, az, hogy a román alig szokott kifogni olyan országokat, mint a balkáni országok, azaz horvát, szerb, montenegrói. Ráadásul Montenegróval döntetlent játszottunk! Nekünk ez volt az Eb-n a csúcsmeccsünk. Ugyanis ebben az évben sikerült már majdnem mindenkit, még a magyarokat is megverni, ezeket az országokat pedig még soha.

Nagyon örülünk, hogy hetedikek lettünk. Ha szerencsénk van, és a másik csoportba kerültünk volna, talán be tudtunk volna jutni a hatba, de ezt soha nem fogjuk megtudni. A lényeg, hogy kint vagyunk a vb-n. Azt gondolom, hogy egy nagyon jó évet zártunk azzal, hogy kikerültünk a vb-re. A román vezetők is örülnek a jó szereplésünknek.

Mit gondol a magyar válogatott eddigi Eb-szerepléséről?

Igazából, ami jó teljesítmény volt, az a szerbek elleni győzelmük. Ami nagyon-nagyon régen nem volt már, s nagyon jól is játszottak azon a meccsen a magyarok. Nyilván nem sikerült az olaszok elleni meccs (8-10-re kikaptunk az olaszoktól – szerk.), s nem lehet azt mondani, hogy a „gyenge” olaszok ellen kaptak ki, hiszen az olaszok mindenkit megvertek a másik csoportban, kivéve a horvátokat. Nyilván én sem örülök a vereségüknek, hiszen én is magyar vagyok. Igazából azért nem örülök, mert én is azt gondoltam, és azt is vártam, hogy ha már egy ilyen jó ágra került a magyar csapat, és ha már elkerülték ők is balkániakat, akkor simán bekerülnek a döntőbe. De ez nem sikerült. Ma viszont nem lesz könnyű.

Igazából azt gondolom, hogy most sokkal nehezebb lesz ez a szerb meccs, mint a selejtezőben volt szerb mérkőzés, ott a csoportelsőségért ment a harc, itt viszont éremért megy. Tehát igazából nagyon-nagyon jó teljesítmény kell ahhoz, hogy érmet szerezzünk. Megint mindenkinek jól kell teljesíteni, nem elég, ha csak egy pár játékos jól játszik. Ha mindenki jól játszik, akkor lehet csak érmet szerezni. Ha jól játszanak a magyarok, akkor bárkit meg tudnak verni. Ráadásul a szerb csapat is fiatal, és eléggé hullámzik a teljesítménye.

És a döntő kimenetelét hogy látja?

Biztosra veszem a horvát győzelmet. Nyilván az olaszok nem fogják odaadni a bőrüket ingyen. Nekik kétségkívül az a hátrányuk, hogy az egyik legjobb játékosuk sérült, ugyanis Felugonak el van törve a keze.
“Ma mindenkinek jól kell játszani” 1

Nézze élőben a figyelőNeten!

A Magyarország – Szerbia meccs 17.45-kor kezdődik!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik