Élet-Stílus

A Liteksz tovább harcol a Loki ellen

A bolgár Liteksz Lovecs a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, amiért az Európa Liga-selejtezőjében Máté Péter jogosulatlanul szerepelt a a Lokiban.

Nem biztos, hogy sportszerű lépés ez a Liteksztől azok után, hogy három éve volt már hasonló cipőben, és Ivelin Popov jogosulatlan szereplésért szintén csak pénzbüntetést kapott – holott a nevezett játékos akkor gólt is szerzett az UEFA-kupa selejtezőjében.

Ettől persze még tény, hogy a bolgár bajnok tovább harcol a Loki ellen Máté Péter jogosulatlan szereplése miatt – a chasa24.bg bolgár hírportál úgy tudja, a Liteksz Lovecs a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult az ügyben.

Máté Péter az Európa Liga-selejtező utolsó körének a visszavágóján, 2-1-nél, összesítésben 4-1-es magyar vezetésnél a 90. percben lépett pályára, és mindössze kétszer ért labdához, ám mivel nem szerepelt a hivatalos csapatlistán, a lovecsiek óvtak.

Az európai szövetség (UEFA) azonban számukra kedvezőtlen, a Lokira nézve kedvező döntést hozott, azaz a visszavágót nem igazolta 3-0-val a bolgároknak (akiknek ez az eredmény továbbjutást ért volna…), és nem zárta ki a magyar bajnokot, „csupán” 15 ezer euró befizetésére kötelezte a Európa Liga csoportkörében szereplő Debrecent.

A Sportdöntőbíróság jövő héten dönt az ügyben, jóllehet, a Loki csütörtökön már pályára lép az EL-ben, a Puskás Ferenc Stadionban az ukrán Metaliszt Harkiv csapatát fogadja.

Európa Liga-menetrend, I-csoport:
1. forduló, szeptember 16., 21.05: Debrecen-Metaliszt Harkiv
2. forduló, szeptember 30., 19.00: Sampdoria – Debrecen
3. forduló, október 21., 19.00: Debrecen- PSV Eindhoven,
4. forduló, november 4., 21.05: PSV Eindhoven – Debrecen
5. forduló, december 1., 19.00: Metaliszt Harkiv-Debrecen
6. forduló, december 16., 21.05: Debrecen-Sampdoria

Ajánlott videó

Olvasói sztorik