Élet-Stílus

Ismét lesz aranygól?

A FIFA megfontolja annak a lehetőségét, hogy a világbajnokságokon eltörölje a hosszabbítást. Így a kieséses szakaszban a 90 perc utáni döntetlen esetén rögtön a tizenegyesekre kerülne sor, vagy ismét bevezetnék az aranygólt.

Joseph Blatter, a FIFA svájci elnöke a szervezet honlapjának adott csütörtöki interjújában beszélt erről, s hozzátette, olyan intézkedéseket szeretnének hozni, amelyek arra ösztönzik a résztvevő válogatottakat, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a támadójátékra.

A nyári dél-afrikai vb első szakaszában ugyanis sok gól nélküli döntetlen, illetve egygólos siker született.
“A csoportkör elején azzal szembesültünk, hogy némelyik csapat a mérkőzés kezdetétől a vereség elkerülésére koncentrált” – fogalmazott a sportvezető.

Blatter elmondta, azt tervezik, hogy a hosszabbítás eltörlésével kapcsolatban is elemzik a lehetőségeket, mert gyakran előfordul, hogy a ráadásban az együttesek minden erejüket a védekezésre fordítják, ugyanis nem szeretnének gólt kapni.

“Ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, bevezethetjük a 90 perc után azonnal következő büntetőpárbajt, vagy újra alkalmazhatjuk például az aranygól-szabályt – sorolt fel két eshetőséget a FIFA vezetője. – Az októberi bizottsági üléseken tárgyalunk majd ezekről, s meglátjuk, milyen következtetésekre jutunk.”

Az aranygól-szabályt már alkalmazták az 1998-as és a 2002-es vb-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik