Élet-Stílus

Huszti “hülyítésről” beszél

Huszti Szabolcs közleményben jelezte: nem szimpatikus neki a magyar labdarúgó-válogatottnál kialakult légkör, s véleménye szerint a nemzeti csapat körül "hülyítés" folyik.

“Én mindig híve voltam a pozitív hozzáállásnak, éveken át hangoztattam, az eredményhez szüksége van a válogatottnak a szurkolók és a média felöl érkező támogatásnak, de ami most zajlik, annak köze nincs a realitáshoz. Az hülyítés. Az nevetséges” – fogalmaz Huszti az F-Group menedzseriroda által az MTI-hez eljuttatott közleményében.

“Simán kikapunk Svédországban, de dicsérjük az első félidőt, miközben momentumunk sincs – a házigazdáknak pedig ziccerei egymás után. A meccset közvetítő riporter dicshimnuszokat zeng a produkcióról, egekbe emel játékosokat, a stúdióban ülő szakkommentátorok pedig fényezik az edzőt és fejlődésről beszélnek. Szerencsével, kínkeservesen megverjük Moldovát és elégedetten értékelünk.”

Az 51-szeres válogatott futballista kitért a nyáron leváltott korábbi szövetségi kapitány, a holland Erwin Koeman munkájára is, s leírta, tavaly mindenki természetesnek vette a moldávoknál “nagyobb erőt képviselő Albánia” hazai és idegenbeli legyőzését.

“Persze, tiszta sor, hogy egy külföldi trénernek nehezebb elfogadtatni magát egy idegen országban, de Koemant végig bírálták, s most, hogy magyar edzőnk van, most aztán határtalan a türelem” – idézi a közlemény Husztit, aki kijelenti: “Én nem fogok visszatérni az NB I-be, nem igazolok a Videotonba, hogy sztenderd válogatott lehessek.”

Az orosz Zenit légiósa minden magyar futballistának azt tanácsolja, amint adott a lehetőség, azonnal igazoljon el Magyarországról, mert hatalmas a különbség a hazai és a külföldi labdarúgás között.
“Azt hiszem, mindezt alátámasztja, hogy a Vidit egy Maribor simán kiejtette az Európa Liga selejtezőköréből, a Basel pedig könnyedén átgázolt a Debrecenen a Bajnokok Ligájában – hogy csak a jelenlegi állapotokra mutassak rá.”

Huszti szerint arra nincs magyarázat, hogy amikor korábban távozott a válogatott edzőtáborából, féléves eltiltást kapott a szövetségtől, miközben Gera Zoltánt “nagy csinnadrattával hívta vissza az MLSZ – miután csapatkapitányként otthagyta Dániában a társaságot.”

A miskolci születésű labdarúgó, aki kedden jelezte, hogy egyelőre nem kíván Egervári Sándor csapatában szerepelni, a közleményben azt írta: “nem hirtelen felindulásból határoztam el, hogy lemondom a válogatottbeli szereplést.” Huszti elmondta a szövetségi kapitánynak:
“…a jövőben a Zenitre kívánok koncentrálni, ott kiharcolni, hogy stabil csapattag legyek – ezzel pedig megkönnyítem az ő dolgát is, nem kell, hogy számoljon velem a kerethirdetéseknél, nem kell, hogy megmagyarázza, mi az oka a mellőzésemnek…”

Huszti hozzáteszi: “Nem szeretném, ha döntésem után lavina indulna el, ugyanakkor azon sem lepődnék meg, ha a jövőben más is felállna.”

Az MTI érdeklődésére a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem kívánta kommentálni a játékos közleményét, Egervári Sándor szövetségi kapitány ugyanakkor az InfoRádiónak nyilatkozott az üggyel kapcsolatban:

“Semmiképpen sem használ annak a közösségi szellemnek, amelyet magyar válogatott szinten említünk. Egy jó Huszti Szabolcsra szükség van, ugyanakkor egy olyanra, amelyik kirekeszti magát, arra nem.” – mondta, hozzátéve, hogy a csapat összeállítása a mindenkori szakmai stábra tartozik, és Huszti Szabolcs posztján ezúttal Dzsudzsák Balázs kapott lehetőséget, akit felkészültebbnek ítélt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik