Élet-Stílus

Átadták a legnagyobb új egyetemi épületet

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q1 épületét a 228. tanévnyitó után adták át.

A Q1 épület azzal együtt, hogy az utóbbi évtized talán legnagyobb új létesítménye, a BME második legnagyobb épülete lett, az éppen most 100 éves Központi épület után. Az átadó ünnepségen részt vett a Köztársasági Elnök és a Magyar Tudományos Akadémia Elnöke is, ami után 3-4000 hallgató és félezer oktató veheti birtokba a folyamatosan átalakuló Info-Parkot.

A Q1 20 éves kálvária után valósulhatott meg: az első tervei még a Budapesti EXPO-ra készültek, az elmaradt esemény után pedig szinte minden kormány új koncepcióval állt elő. Az épületavató rendezvényen bemutatták a kivitelezés mozzanatait, a nehézségeket, a szépségeket. Külön kitértek az Q1 különleges építészeti megoldásaira, illetve a szomszédos Q2 fejlesztési jövőjére is.

A BME rektora, Péceli Gábor köszöntőjében kiemelte az épület megvalósulása mögötti széles összefogást és hatalmas munkát. A kivitelező és fejlesztést végző Hérosz Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gerencsér László beszédében már előretekintett. Szerinte az átadással lezárult a hazai innováció fellegváraként emlegetett beruházás-együttes első lépcsője, és reménykeltőnek tartja, hogy a szomszédos, félbehagyott kutatási beruházás is biztató irányba fordult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik