Élet-Stílus

Játék nélkül eshet ki a Debrecen

Gondja támadhat a Debrecennek az Európa Ligában, mivel a bolgár Liteksz Lovecs elleni visszavágón Máté Péter vélhetően jogosulatlanul lépett pályára.

A 25 éves védő a találkozó utolsó pillanataiban állt be csereként a Liteksz Lovecs elleni visszavágón, ám az európai szövetség (UEFA) hivatalos honlapjáról kiderül, hogy a játékos nem szerepelt a Debrecen nevezési listáján. Az is gyanúra ad okot, hogy az UEFA tudósításában Máté 0-ás mezszámmal szerepel, ilyen pedig nincs a labdarúgásban.

A hajdúsági klub honlapja az Európa Liga pénteki sorsolásának beszámolóját feltételes módban közli, s a menetrendhez hozzáteszi, hogy ez akkor fog így történni, ha a Debrecen számára kedvezően zárul az Európa Labdarúgó-szövetség vizsgálódása.

Az NB1.hu internetes szaklap információi szerint az még nem jelenti automatikusan a Loki búcsúját, ha kiderül, hogy Máté valóban jogosulatlanul játszott az EL-találkozón.

„Ha bolgár klub huszonnégy órán belül nem óvja meg a meccset, az UEFA hivatalból akkor is eljár az ügyben” – nyilatkozta Greg Biscos, a szövetség munkatársa a portálnak. „Jelen pillanatban kiegészítő információkat kértünk az MLSZ-től, mert már folyik a vizsgálódás. Ezután döntünk az ügyben. A hiba nem feltétlenül jár azonnali kizárással, vagy 3-0-s bolgár győzelemmel. Lehet figyelmeztetés, pénzbírság, vagy fegyelmi is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik