Élet-Stílus

Törőcsiket megfigyelés alatt tartják

Agyvérzéssel kórházba szállították Törőcsik Andrást, az Újpest legendás futballistáját. A volt játékost megfigyelés alatt tartják, de egyelőre nem operálják meg.

A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központban tartják megfigyelés alatt
Törőcsik Andrást, az Újpest legendás futballistáját, akit csütörtökön
agyvérzéssel szállítottak a kórházba.

Az 55 éves “Törő” otthonában olyan szerencsétlenül esett el, hogy beverte a fejét és vérrög keletkezett az agyában.

A korábbi jelentésekkel szemben egyelőre nem operálják meg, állapotát folyamatosan ellenőrzik. Törőcsik Andrást azon az osztályon kezelik, ahol az elmúlt
esztendőben a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari
súlyosan sérült pilótája, a brazil Felipe Massa is feküdt.

Törőcsiket délután meglátogatta, Nyilasi Tibor, aki a Sport1
tv-csatornán elmondta, hogy tudomása szerint volt válogatott
játékostársa egy hete lett rosszul, akkor kórházba ment, aztán
CT-vizsgálaton esett át. Törőcsiknek, akinek csípőprotézisre lenne szüksége, valószínűleg beüthette a fejét.
“Az orvosok bizakodóak” – fogalmazott Nyilasi.
A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ pénteken közleményben ad tájékoztatást Törőcsik András állapotáról.

Törőcsik András 1976 és 1984 között összesen 45 alkalommal lépett pályára a válogatottban, 12 gólt lőtt, két világbajnokságon is részt vett. A Kesének is becézett játékos kiismerhetetlen cseleivel, parádés lövőtechnikájával vált a lila-fehér drukkerek egyik legnagyobb kedvencévé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik