Élet-Stílus

Felemás Arsenal-nap

A londoni klub elveszítette egyik legjobbját, Samir Nasri egy hónapig nem léphet pályára. A londoniak ugyanakkor bejelentették, hogy megszerezték a stuttgarti akadémia egyik újabb kirobbanó tehetségét.

Nasri végigjátszotta hétvégén a Premier League nyitófordulóját, a meccs utáni orvosi vizsgálatok eredményeként azonban apróbb térdműtéten kellett átesnie.

Arsene Wenger vezetőedzőt különösen rosszul érintette a kiesése, már csak azért is, mert véleménye szerint a felkészülés során éppen a 23 éves középpályás volt a keret egyik legjobb formában lévő futballistája. A londoni klub 1-1-es döntetlennel kezdte a szezont a Liverpool ellen.

Az utánpótlás érkezik, de aligha bevethető még. Az angolok ugyanis hosszas alkudozás után megszerezték Serge Gnabryt, a stuttgartiak egyik utánpótlás-remekét. A támadó középpályás csak 16 éves korát követően, azaz jövő júliusban csatlakozik az Arsenal keretéhez, a londoniak mintegy 100 ezer fontot utalnak majd át a sváboknak.

A fiatal titán kimagaslik korosztályából. Kétszer már játszott az Arsenal U18-as csapatában, a Birmingham ellen gólt is szerzett. Bár csak nyártól válik az „ágyúsok” játékosává, már januárban csatlakozik a kerethez, hogy mihamarabb megszokhassa új környezetét.

A futballista leendő klubja már eldőlt – válogatottsága még nem. A német születésű Gabry ugyanis elefántcsontparti származású, így választhat a két ország nemzeti csapata között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik