A Magyarországi földrengések az afrikai és az eurázsiai kőzetlemez ütközéséből indulnak ki: az évmilliókkal korábban kezdődött folyamat során Afrika Eurázsiához „préselődik”. Ennek ma is látható jelei a teljesség igénye nélkül a Kárpátok és az Alpok felgyűrődése, végeredményeként pedig lassan eltűnik a Földközi-tenger és „megsemmisül” az olasz csizma, de vele együtt egész Dél-Európa.
A két kőzetlemez nyomása keltette energia időről időre földrengéseket kelt a Kárpát-medencében is, amelynek talapzatát tucatnyi, úgynevezett mikrolemez alkotja. A rengések a lemezhatárok mentén, azaz a törésvonalakon alakulnak ki, amelyből hazánkban a legnagyobbak az úgynevezett Rába-vonal, a Duna kelet-nyugat irányú medencéje, a Balaton-vonal és a Közép-magyarországi-vonal.
Főbb törésvonalak (forrás: Kovács S, Szederkényi T., Árkai P., Buda Gy., Lelkes-Felváry Gy., Nagymarosy A. 1996-97 Explanation to the terrane map of Hungary.)
Kisebb törések azonban gyakorlatilag az egész országot behálózzák – magyarázza a FigyelőNetnek Falus György geológus, az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) munkatársa.
Keresztbeszeli az országot
Kedden a Baranya megyei Sellyén és Miskolc közelében rengett meg a föld, első ránézésre az ország két „végében”. Ha azonban egy pillantást vetünk a térképre láthatjuk, hogy a Közép-magyarországi vonal épp ilyen irányban szeli át az országot, így a szakember számára a két távoli ponton szinte azonos időben kipattant rengések nem okoznak meglepetést. Sőt, Falus György szerint a folytatás is szokványos, bár nem törvényszerű: a vonal mentén időnként kirobbanó 3-4-es erősségű földmozgásokat még napokig követhetik egyre gyengülő rengések.
Egyszerre rengett kelet és nyugat
Kedden reggel a Baranya megyei Sellye közelében a Richter-skála szerint 3,0, illetve 3,1 magnitúdójú földrengés volt. Később Miskolctól néhány kilométerre délre is megrengett a föld, ez 2,1-es erősségű volt. Késő este Sellyén ismét „megrázta” egy 3,5 erősségű rengés.
A kőzetlemezek ütközésének természetesen maradandó következményei is vannak, ami a leggyakrabban több kilométeres mélységben érzékelhetők, a felszínt csak a legritkább esetben érintik. A keddi rengés kapcsán ilyenről korai lenne beszélni, de itt is vannak általánosságok.
Az eddigi tapasztalatok szerint a Közép-magyarországi vonal mentén a kőzetlemezek azonos síkban maradva oldalirányban mozognak. A rengések hatására az északnyugati lemez délnyugat felé, míg a délkeleti északkelet felé mozdul el. A térképet azonban nem kell átrajzolni, legfeljebb évmilliók múltán. Egy 3,5-es erősségű földrengés – ha egyes ritka esetekben a felszínen jelentkezik – legfeljebb néhány centiméteres mozgást okoz.
A nagy „reccs”
A földrengés valójában a földkéreg – Földünk felszínének szilárd, de töredezett, néhány 10 kilométer vastag felső burka – törésével jön létre. A különböző földkéreglemezek folyamatos, lassú mozgásban vannak: egyesek távolodnak egymástól, mások ütköznek, egymáshoz préselődnek. Az ilyen ütközések után hatalmas feszültség jön létre a lemezben egészen addig, míg a földkéreg eltörik, és a korábbi feszültség energiává, hullámokká alakul. Képzeljük el, amikor egy botot a két végénél fogva hajlítunk, amíg el nem törik: ez a „reccs” a földrengés.
„Erejét” két módon mérik. Az egyik az úgynevezett magnitúdós skála, közismert nevén a Richter-skála, ami a geofizika eszközeivel a kőzetlemezek törése során lezajlott folyamatok energiáját adja meg. Értelemszerűen ennek a skálának nincs végső értéke, de a 9-es fokozatnál lényegesen erősebbet eddig nem mértek.
Földrengések Magyarországon (forrás: GeoRisk Földrengéskutató Intézet)
A másik, sokkal régebbi módszer a földrengés hatását szemlélteti egy 12 fokú skálán. Az 1-es erősség például még az emberek számára nem is érzékelhető, a 2-est már megérezzük, 5-ösnél megrepednek a házfalak és így tovább, míg a 12-es fokozat már a totális pusztulás. Ez a mérték nem egzakt, helyről-helyre változik, hiszen a pusztítás mértéke az épületek minőségén és a földrajzi távolságon múlik.
Nem vagyunk biztonságban
Korábban írtunk arról, hogy Magyarország távol fekszik a nagy törésvonalaktól, ezért pusztító földrengésektől nem kell tartanunk. Az ELGI munkatársaitól ugyanakkor megtudtuk, hogy hazánkban sokkal elterjedtebb a szeizmológiai aktivitás, mint azt az átlagember gondolná. Ezt a történelem során több tucat erős, 5-7-es magnitudójú földrengés bizonyítja, amelyek biztosan meg fognak ismétlődni. A nagy földrengések ugyanis periodikusan követik egymást, ha nem is kiszámítható módon, de 10-100 ezer évek alatt kijön egy 100-150 éves átlagperiódus a jelentősebb (6- os magnitúdójú) rengések esetén.
Ahol tehát egyszer komolyabban megmozdult a föld, ott csak idő kérdése, hogy mikor rázza meg magát újból. És ez volt a jó hír. A rossz az, hogy ahol nem ismerünk történelmi földrengéseket, ott is bármikor kirobbanhatnak, hiszen törésvonalakkal igen gazdagon megáldott területen élünk. Komolyabb, 6-os magnitúdójú rengések átlag 100-150 évente várhatók, de kisebbekre jóval többször, akár évi 100-120 alkalommal is számíthatunk. Létezik egy törvényszerűség: minél kisebb a magnitúdó, a gyakoriság annál nagyobb.
63 halott Komáromban
A Kárpát-medence területén az V. századig visszamenőleg körülbelül 25 ezer földrengést sikerült meghatározni korabeli feljegyzések, leírások alapján. Hazánk nem tartozik a világ jelentősen szeizmikus területei közé, bár a medence külső részein markáns földrengési tevékenység tapasztalható – írja honlapján a Geo Risk Földrengéskutató Intézet. A délkeleti-Kárpátok lábánál, a Vrancea- Háromszéki-havasok környékén pedig egészen nagy méretű, 7 magnitúdónál erősebb földrengések is előfordulnak.
Komárom a földrengés után – Karl Friedel korabeli festménye (forrás: Geo Risk)
Történelmünk során összesen 32 „jelentős károkat okozó” földrengésről van tudomásunk. A mai Magyarország területén valaha tapasztalt legnagyobb földrengés Komáromban pattant ki 1763. június 28-án, magnitúdója 6,3 körülire becsülhető, intenzitása IX-es volt. A rengések következtében Komárom egyharmada elpusztult, 63 ember meghalt, a sebesültek száma meghaladta a 120 főt.
A legnagyobb károk a Duna bal partján keletkeztek, a rengés erősségéhez képest azonban kevés volt az áldozat. Ennek oka a korabeli építkezési módszerekben kereshető: a földbe félméterenként fűzfaágakat vertek le, majd vesszővel összefűzték őket, és az építményt betapasztották. A kémények lefelé szélesedtek, ezért stabilan álltak a helyükön. Az 1763-as után később, körülbelül 20 évenként ismétlődő rengések rázták meg Komárom térségét, de 1850 után az aktivitás lecsökkent.
Elindult a hegy
Érdekes leírás maradt ránk az 1810. január 14-ei, Mór környezetében kipattant, jelentős károkat okozó földrengésről. Kitaibel Pál, Tomtsányi Ádám és Novák József megyei főorvos, a Tudós Bizottság tagjai, a Helytartótanács kérésére kutatták a jelenséget. Kiadványuk 1814-ből az első tudományos munka, amely egy rengés okait, hatását tudományos módszerekkel vizsgálja – áll a Geo Risk honlapján. Részlet a közgyűlés számára készült hivatalos jelentésből:
„Folyó év januárius 14-én a természet legszomorúbb tüneménye, a földrengés Magyarország nagy részében, de különösen Fejér megyében és legkivált Csóka-hegy tájékán mutatta pusztító erejét, mely a fentebb jelzett hegy közelében lévő helységekben és városokban úgy a régebbi, mint a legszilárdabb újabb építményeket is annyira elpusztították, hogy azok a legrettenetesebb iszonyat nélkül nem is szemlélhetők. A nép a földrengés szokatlan hatásai miatt éjjel-nappal fél, mivel hogy a földrengés oka el van rejtve és már annyi idő óta alig számbavehető megszakítással ezen a vidéken minden pillanatban kénytelenek tapasztalni, hogy életük a legnagyobb veszélyben forog.”
A rengés pillanatában éppen Mór legmagasabb pontján tartózkodó bodajki jegyző így beszélte el az átélt földrengést: „Elsőbben is maga körül és alatta mindent egyik oldalról a másikra hullámos mozgásban rémülten látott inogni, majd ezen mozgás ismét függőleges mozgássá változott, minek folytán minden, amit látott, föl alá mozgott. Mindez még semmi kárt nem okozott, de azután a rögtön erősödő földmozgásra az épületek előtte összeroskadtak”.
Fényjelenségek is kísérték az eseményeket: a Csóka-hegyről hazatérő jobbágyok riadalmát az okozta hogy hirtelen feltűnő zúgást hallottak, mire ösztönszerűen hátranézve úgy látták, hogy “a mozgásban levő hegy jött utánuk”, szinte földbe gyökerezett a lábuk ijedtükben.
Az 1956-os, Dunaharaszti környékén kipattant földrengést 31 „előrengés” előzte meg, amelyeket elsősorban Budán és Monor-Gomba környezetében észleltek. Maga a földrengés január 12-én 6 óra 46 perckor pattant ki 5,6 magnitúdóval és VIII-as intenzitással: Dunaharaszti 3500 épületből 3144 megsérült, néhány haláleset és sebesülés is történt. A településen és a szomszédos Taksonyban 50-60 sírkő ledőlt, illetve elfordult, a kis mélységben levő ásott kutakat majdnem kivétel nélkül elöntötte a homok.
Az utolsó „nagy”
A máig utolsó komoly földrengés 4,9 magnuitúdóval és VII-es erősséggel pattant ki Berhidán 1985. augusztus 15-én. E terület szeizmikus aktivitása régóta ismert, már 1100-ból ismerünk egy bizonytalan feljegyzést, 1799-től pedig rendszeres tudósítások maradtak fenn kisebb-nagyobb érezhető földrengésekről. A térség egyike hazánk leginkább földrengéses területeinek, az 1985-öst megelőzően 159 földrengésről tudunk, melyek nagy része Várpalota környékén keletkezett.
A reggel 6 óra 29 perckor kipattant rengés elsősorban Peremartonban és Berhidán okozott épületkárokat, de az epicentrális területtől távolabb, balatonkörnyéki településeken is történtek épületsérülések. A főrengést követő utórengések többségét csak Berhidán érezték.
