Élet-Stílus

Hármat rúgott a Sevilla a Barcelonának

Fordított a Sevilla a spanyol Szuperkupa első találkozóján, és 3-1 arányban verte a B-csapattal felálló Barcelonát.

Bár a találkozót a vendégcsapat kezdte jobban, és már a 20. percben Ibrahimovic találatával vezetést is szereztek, a mérkőzés végén mégis a hazai csapat szurkolói örülhettek. Az első félidőben többet támadott a Sevilla, míg a Barcelona inkább a gyors kontrákat igyekezett kihasználni, ám a hazai csapatnak nem sikerült Miño hálójába találniuk.

A második félidőben a gólszerző helyére ugyan Messi állt be, ám alig tíz perc elteltével már egyenlített is a Sevilla Luis Fabiano találatával. Az utolsó negyedórában pedig Kanoute volt eredményes két ízben is, az egyre magabiztosabban futballozó Sevilla oldaláról. Az egy hét múlva esedékes visszavágón a Barcelona már nem veheti félvállról a mérkőzést, ha az igen szervezetten játszó Sevilla ellenében el akarja hódítani idén a szuperkupát.

Spanyol Szuperkupa, 1. mérkőzés:
Sevilla-FC Barcelona 3-1 (0-1)
Gól: Luis Fabiano (61.), Kanoute (74., 83.), illetve Ibrahimovic (20.)
Sevilla: Palop – Konko, Escudé, Fazio, Dabo – Jesús Navas, Zokora, Romaric (Cigarini, 45.), Perotti – Renato (Kanouté, 64.), Luis Fabiano (Negredo, 70.)
Barcelona: Miño – Alves, Sergio Gómez, Milito (Adriano, 80.), Abidal – Maxwell, Keita, Oriol, Dos Santos – Bojan, Ibrahimovic (Messi, 52.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik