Élet-Stílus

Túl a Maszat-hegyen a Szigeten

Minden korosztály számára egyaránt szórakoztató produkció lesz Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című musicaljének új változata. A darabból vasárnap mutatnak be részleteket a Vígszínház művészei a Sziget fesztiválon.

A Vígszínház nem először vesz részt a Sziget programjában, 2009-ben A nő vágya című kortárs cseh musicalből adtak elő részleteket, szintén a bemutató előtt.

„A Szigeten egy olyan generációval tudunk találkozni, amellyel a Vígszínház az előadásain és programjain keresztül folyamatos és intenzív kapcsolatot kíván tartani” – mondta az előadás dramaturgja, Garai Judit a fiatal közösség fontosságáról. A színház igazgatója, Eszenyi Enikő idén a VOLT fesztiválra is ellátogatott.

A címadó meseregényéből a Budapest Bábszínház számára már készült korábban egy színpadi változat, most azonban Presser Gábor friss dalokat, Varró Dániel pedig új jeleneteket írt, így a Pesti Színház közönsége egy új adaptációt láthat majd a decemberi bemutatón.

A készülő előadásból vasárnap elsősorban olyan dalokat mutatnak be a Vígszínház művészei – többek között Kovács Patrícia, Hegyi Barbara, Borbiczki Ferenc, Molnár Áron, Gyuriska János és Józan László -, amelyek láttatni engedik a darab lényegét.

A Szigeten jelen lesz Varró Dániel, valamint az előadás fiatal rendezője, Néder Panni is, akik Eszenyi Enikővel együtt számos titkot árulnak majd el a darabbal és a produkció munkafolyamatával kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik