Élet-Stílus

Minden harmadik magyarnak jót tenne a hal

A halfogyasztást népszerűsítenék azok a vendéglősök, akik a Torkos Csütörtök után Halpénteket tartanának.

Az RTL Híradó számolt be arról, hogy Magyarországon annak ellenére kevés halat esznek, hogy a lakosság jó részét érintik a szívbetegségek és az elhízás. A halfogyasztás jótékony hatással van az egészségre, többek közt segít az előbbi betegségek legyőzésében, illetve megelőzősében is. Többek közt azért, mert a hal olyan zsírsavakat tartalmaz, amit a szervezet önmagában nem képes előállítani.

A szakértők kiemelték, hogy a halban található tápanyagok nagymértékben csökkentik a szívbetegségek kockázatát: az, aki húsról legalább hetente kétszer halra vált, felére csökkenti a veszélyt. Ennek ellenére a magyarok nagyon kevés halat esznek, ezért a vendéglősök és a haltermelők szerint népszerűsíteni kell a halfogyasztást.

Az ötfordulós, Halpéntek elnevezésű verseny is ezt a célt szolgálja. Ám Lévai Ferenc szervező szerint a verseny csupán a kezdet. „Jó lenne, ha a Torkos Csütörtök után minden hónapban vagy minden héten egyszer legalább halat ennének az emberek” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik