Ebben a műfajban elég meghatározó szempont hol nőtt fel az ember. Ti honnan jöttök és hol laktok most?
Saiid: Én Zuglóban születtem, laktam egy ideig a Ferencvárosban és most az első kerületben lakom, a Vár alatt.
Újonc: Én az ötödik kerületbe születtem, most pedig a XI. kerületben lakom, de sokáig éltem a IX.-ben is. Attól függetlenül, hogy most épp Budán tengetem a napjaimat, tősgyökeres pestinek tartom magam. Azért közel lakom a hídhoz, biztos, ami biztos.
Hol tanultatok?
Újonc: Én az ELTE-re jártam, most végeztem angol-olasz szakon.
Saiid: Én a Fillér utcába jártam általános iskolába, aztán több budai gimnáziumot megjártam.
Ma is rátok van írva a környék, vagy csak ti írtok a környékről?
Újonc: A hiphop bizonyos szempontból eléggé lokálpatrióta dolog, hiszen a környék, amit képviselsz, ott van a szövegeidben. Ebben az értelemben a legmeghatározóbb nekünk a kilencedik kerület volt, ahol voltaképpen felnőttünk és ahol megismerkedtünk az utcával is. Az ott gyűjtött élettapasztalat nagyon fontos volt, és az is marad mindig. Most már annyira nem lényeges a környezet talán, mint az ember gyerekkorában. A XI. kerület például, ahol most én lakom elég nyugodt hely, nagy meglepetések nem érik az embert. Ahhoz képest főleg nyugdíjas, hogy milyen volt a Ferencváros annak idején. Azért a Ráday, Lónyai utca környékén történtek érdekes dolgok még 10-15 évvel ezelőtt. Most már persze kávéházak és sétálóutcák lepik el a környéket, de ha tovább mész egy-egy mellékutcában azért még érzed a régi lepukkant hangulatot. Bár az Iparművészeti Múzeum gyönyörű épülete üdítően egyensúlyozza mindezt.
Volt valaha egyéb munkátok, mint a zene?
Saiid: Hogyne, több is. Nekem az első munkám az Armani üzletben volt a Váci utcában. Két és fél évet húztam itt le bolti eladóként. Voltam bébiszitter is egy olasz családnál, két gyerekre vigyáztam és angoloztam velük. Aztán voltam gyúróteremben recepciós a Rózsadomb tetején a Rózsakertben. Az is elég érdekes meló volt, főleg diplomaták meg üzletemberek jártak arra. Dolgoztam még szabadúszó grafikusként és voltam az Olasz Intézetben telefonos diszpécser is. Aztán fordítottam az RTL Klub vezérigazgatójának újságcikkeket a napi magyar sajtóból, hogy a négy órai megbeszélésre már képben legyen, mit írtak aznap a lapok.
Újonc: Én több éven keresztül tanítottam angol és olasz nyelvet nyelviskolában. Volt pár reklámmunkám is, de azt nem akartam tovább folytatni. Teljesen kizsigereli az ember kreativitását. Nem maradt energiám arra, hogy azzal foglalkozzak, amit szeretek.
A második albumotok, a Kottazűr hangszerelése eléggé eklektikus. Folytatódik ez a jövőben is?
Újonc: A zenénk eléggé katyvasz. A jazzt keverjük a hiphoppal, a klasszikust a hiphoppal és még ez néha egy kis elektronikával is meg van bolondítva. Az album elején is van egy eklektikus egyveleg, amiben többféle zenei stílusban hangzik el az a motívum, amely lassan mondhatni a névjegyünké vált. Ha meghallgatja valaki a korongot, akkor érzi, hogy nagyon sokféle stílusból áll össze az album zenei világa. Van benne sok jazz motívum, hangminta, de saját zongoraalapok is. Továbbá ott vannak a vendégzenészek is, akik több számunkban is közreműködtek. Mi is egyre inkább szeretnénk eltolni ezt az egészet az élő zene és a zenekari hangszerelés irányába.
Saiid: Fokozatosan távolodunk és jövünk vissza attól és ahhoz, ahonnan elindultunk, de olyan nagyon nagy változás nem lesz így hirtelen. Az első album zenei alapjainak a 90 százalékát én csináltam, a mostaninak talán a háromnegyedét. Én elkészítem az alapokat, megmutatom a Petinek, aztán még kicsit pofozgatjuk.
Már régóta a hip-hop zenével foglalkoztok, de mikor merült fel bennetek először, hogy a magyar nyelvvel egészen különös dolgokat lehet művelni azon túl, hogy ki melyik kerületben nőtt fel?
Újonc: Nálunk is régóta működik már, de maga a nyelvvel való játék nekünk egyértelműen a költészetből érkezett szerintem. Bár érdekes módon nekem ez csak hiphoppal való ismerkedés után vált fontossá, nem volt előzménye. A mi generációnknak az irodalom óra nem nyújtott a tízes éveink derekán olyan sok mindent, bár én mindig is jó voltam magyarból, szerettem is, csak akkor ez nem hozzánk szólt. A rap pedig akkoriban egy rendkívül érdekes, izgalmas, kézzel fogható dolognak tűnt.
Érdekes hogy sokszor beszélek fiatalabb srácokkal és ők már nem így gondolkodnak, hogy csak a rappen keresztül lehet megközelíteni a verset, vagy a szövegírást. Lehet, hogy jobbak a tanárok is, bár nekem volt egy nagyon jó magyartanárom. Mindenesetre most megint úgy tűnik, mintha közelebb állna a gyerekekhez a vers.
A zenétekben egyre több az irodalmi utalás tartalomban és formában is. Meddig lehet ezt fokozni a Ti közönségeteknek?
Újonc: Embere válogatja. Ezen már én is gondolkoztam, hogy meddig rap és honnan vers. Nem tudom megválaszolni igazából. Mindkét oldalról kaptunk már visszajelzést a szövegekre. Egyik esetben azt, hogy mennyire jók ezek a kulturális, irodalmi utalások, a másik részről meg azt, hogy most kicsit látszik, hogy megint túl sokat lógtunk bölcsészkaros lányokkal. Én azért abban reménykedem, hogy a közönség többségében megérti, vagy legalábbis érteni véli, vagy szeretné érteni, hiszen én se értek meg mindent, amit olvasok, csak szeretném megérteni.
Saiid: Nem fontos megszabni ennek előzetesen a határát. Ha verset ír az ember, akkor tudja, hogy verset ír. Persze nem száz százalékig, de egy dalszövegnél tisztában vagy vele, hogy nagy valószínűséggel ezt sokan mások is hallani fogják, míg a versnél nem alapállapot, hogy közönségnek szól.
Egyébként nem az érthetőség a lényeg, de ha van ott egy-két sor, ami megfoghat bárkit, akkor ettől valóban könnyebben befogadható lesz talán egy kicsit. A Hisz Sztori (Kiskece) című számunkban sem egy formailag túlcifrázott szövegről van szó, bár szeretik versnek titulálni, de szerintem nem annyira verses a nyelvezete, csak a téma olyan, hogy kicsit fennköltebb lesz tőle az egész. Éppen ezért nekem már kezdett egy kicsit túl magasztos lenni, úgyhogy a végére muszáj volt beletennem egy profán megjegyzést meg utána egy káromkodást, hogy megtörjem a vonalat és visszalendítsem a hallgatót, fenntartsam az érdeklődését. Aki nincs annyira hozzászokva a durva szavakhoz, azt ez kilendíti a szöveg addigi komolyabb részéből, aki pedig inkább arra van ráállva, azt visszalendíti a számba és látja, hogy ja, ez mégse annyira komoly.
Újonc: Megtörtént már az is, hogy én írtam egy verset, amit később kipróbáltunk zenére és működött. Tehát egy direkt versnek készült szövegből is lehet dalszöveg. Ez az igazi műfajhatár feszegetés számomra legalábbis, kipróbálni, hogy hogyan működik klasszikus formában egy ritmusképletre megírt szöveg. Például a Sprint című szám is több elemből tevődik össze. Az egyik része az én egyik versem, amit kiválasztottunk, mert illett a szám hangulatához. Arról szól, hogy van egy nagyon jó barátom, aki szeret kijárni a szigetre futni és többször hívott engem is, de én mondtam neki, hogy gyűlölök futni, inkább lejárok egy dohos konditerembe edzeni. A teljesen hétköznapi téma ellenére mégis elég komor atmoszférája van az egész számnak. A másik rész pedig Márk verse, amit a barátnőjéhez írt.
A Völgyeim és utaim című számunkban is van például egy verses négysoros, pedig körülötte az egész szöveg inkább játékos. A rap-ben pont ez a jó, hogy nem kötelező benne semmi, többek között a szövegkohézió sem.
Saiid: Persze visszafelé is működik, vagy működnie kéne legalábbis, hogyha valaki most találkozik először a zenénkkel, akkor is kap valamit abból, hogy nekünk honnan indult ez az egész és esetleg ő is nyitottabb lesz olyan szubkultúrák iránt, akiket eddig elintézett annyival, hogy bőgatyás suhancok. Tehát ebben az értelemben a különböző társadalmi rétegek sztereotípiáit is lehet csökkenteni. Azt a dinnyehéjat, ami úszik a Dunán, ugyanúgy látja a munkásgyerek és a pHd-s hallgató is, csak az a kérdés, hogy ezt milyen nyelven mondod el nekik. Ez a fajta nyelv, amit mi használunk pont egy ilyen köztes nyelvezet, amit sokan megértenek.
Kiérezni egyfajta ambivalens lokálpatriotizmust néhány dalotokból, elsősorban a Budapesmód szövegéből. Ti hogyan látjátok a saját generációtokat és annak a szülőhelyéhez való viszonyát?
Újonc: Ami megfogalmazódik ebben a szövegben az rám tényleg maximálisan igaz volt. Az a – mondjuk így – művészközeg, amiben én felnőttem tényleg sírva vigadásról szólt egy láthatatlan éjszakai alkoholmámorban, cigarettafüstben hömpölygéssel. Tehát a szöveg is erről a világról szól, mégis úgy érzem, hogy még mindig ez a közeg és ezek az emberek azok, akik a legtöbb kilátással rendelkeznek itthon.
Van a mai fiatalságnak egy olyan szegmense , akik szeretnek gondolkodni, és akiknek van arra rálátásuk, hogy mégis mi történik ma ebben az országban. Egyébként ezekben a feltörekvő generációkban borzasztóan sok kivételesen tehetséges ember van társadalmi hátterüktől függetlenül. Ráadásul soknál meg sem tudom mondani milyen környezetből jöttek, hiszen ma már lassan mindenki ugyanúgy néz ki.
A baseball sapka maradt, csak a bőgatyát váltotta a szűk farmer, de közben olyan tehetséges emberek vannak köztük, hogy 15-16 évesen már filmeznek, írnak, festenek, rajzolnak és közben úgy vágják a számítógépet, ahogy mi soha nem fogjuk. Az persze véletlenszerű, hogy közülük ki marad a felszínen, de aki nagyon tehetséges és nagyon meg akarja mutatni magát, annak azért ma már, az internet korában erre minden lehetősége megvan. Fióknak ma már csak az ír, aki annak akar. Aki nagyon tehetséges, de abszolút magába fordul, az nem kerül ki. Kell is ez az egészséges versenyszellem. A tehetségkutatás az, ami még nem nagyon megy Magyarországon, hogy a tehetségeket felkarolják.
Annak ellenére, hogy most a színházaktól is megvonták a pénzt, meg összességében nagyon kevés a pénz a kultúrára, nagyon sokan csinálják, akarják és rengeteg kezdeményezés létezik. Másrészről viszont teljesen kilátástalan az egész ország helyzete, bár politikáról nem akarok beszélni, de az mindenesetre látszik, hogy egy ideje már a csőd szélén állunk gazdasági és morális szempontból egyaránt.
Én azt hittem például, hogy a szélsőségek ilyen méretű megerősödéséhez még legalább húsz évre van szükség. Ahhoz hogy az olyan demagóg dumák előkerüljenek, amikkel anno egy második világháborúba sikerült belekeverednünk. Ez egy kicsit rémisztő. Ez az egy dolog, ami miatt tényleg néha kicsit arra gondolok, hogy jobb lenne máshol élni, de aztán mindig rájövök, hogy nem, mert még mindig ott az ország.
Magyarország ugyanis a konformizált uniós nagyvárosok és a balkáni kelet között van valahol középen, és ugyanúgy, mint a szövegeink szerintem a különböző társadalmi közegeket, úgy az ország is egy hídként köti össze a két világot. Most még itt rengeteg dolgot lehet csinálni, amit nyugaton már nem néznek jó szemmel. Viszont már lehetőség van arra is, amihez keleten még nincsenek meg a szükséges eszközök.
Saiid: Ehhez az is hozzátartozik, hogy mi rendszerváltásos generáció vagyunk. A szüleink ugye még nem utazhattak szabadon, azóta viszont eltelt annyi idő, hogy felnőtt egy másik generáció, akik ebből már semmit sem tapasztaltak. Mi is csak nagyon keveset, hiszen már majdnem minden „volt”, amikor mi felnőttünk, de egy kicsit azért még éltünk az átkosban. Eltelt húsz év, aminek az elején ugye azt hallottuk, hogy na, most aztán eljött a Kánaán, ez pedig el lett ültetve bennünk és vártuk, mint a messiást, az új világot, ami persze nem jött el, vagy nem úgy, ahogy vártuk és ez a csalódás azért bőven benne van a nemzedékünkben.
Újonc: Igazából egy végtelen szabad börtön ez az ország. Bármit csinálhatsz elvileg, de közben meg igen könnyű falakba ütközni. És mi még tényleg nem a munkásréteg vagyunk, akiknek aztán reggeltől éjszakáig a gyárban kell robotolniuk, akkor lehet, hogy még pesszimistábban látnánk a helyzetet. Ebben a közegben viszont valamennyire élhető az ország. Megvan ugyanakkor az a spleen, ami keleten még sokkal erősebb, mint nálunk, ha megnézed például a szerbeket, vagy az ukránokat. Ez nagyon termékenyen tud hatni a kultúrára és ez nekünk még megvan, de már látjuk a nyugati példát, hogy hogyan lehetne boldogabban, biztonságosabban élni, csak közben meg nagyon fontos, hogy ez az egyedi életérzés ne vesszen el.
Konformizálódás, vagy sodródás?
Újonc: Ma már lehetsz fogaskerék, és egész jól megélhetsz már belőle, ami azért valamelyest kicsit szabadabbá tesz, ebből is látszik, hogy azért fejlődik az ország. Közben meg látod, hogy mi vagyunk a legantiszemitább ország a régióban egy német újság felmérése alapján, tehát elég felemás ez a fejlődés. A demokráciának ez a része nálunk kimaradt. Addig eljutottunk, hogy azt mondok, amit akarok, abba a templomba járok, amelyikbe akarok, gyülekezhetek, ahol akarok, sőt még akkor is, ha ezzel mások megfélemlítése a célom. Valamiben túl demokratikusak vagyunk, valamiben meg egyáltalán nem, úgy látszik ez a magyar morál.
A szövegeitekben elég széles réteget sikerült megszólítanotok? Mióta hallgat rapzenét az etimológus?
Újonc: Mi speciel némileg speciális helyzetben vagyunk azzal, hogy több közegben is otthonosan mozgunk. Nagyon érdekes például, hogy visszahallottunk már olyan sztorikat is az első album után, hogy igazából mi két nyolcadik kerületi romasrác vagyunk, de olyat is, hogy a Márk szüleinek szállodalánca van Hawaii-on és ő egyébként is arab, meg ki tudja még mit. Csak pont azt nem sokan érzékelték, hogy tulajdonképpen középosztálybeli, kvázi értelmiségi családból származunk mindketten, és pont ez adja meg nekünk azt a társadalmi mobilitást, amivel fölfelé és lefelé egyaránt látunk. Nem egy zárt burokban nőttünk fel, viszont megvolt a lehetőségünk, hogy jó iskolákba járjunk, nyelveket tanuljunk, utazzunk.
Ez szerintem egy kiváltság mindenképpen, pedig egyáltalán nem kéne, hogy az legyen. Láttunk már rá ezer példát, hogy nagyon egyszerű családból érkezett emberek nagyon sokra vitték. Például édesapám (szerk.: Závada Pál, író) egy parasztcsaládból származik, Dél-Magyarországról. Apám viszont feljött, kitalálta, hogy ő szeret olvasni meg írni és érdekli az irodalom, aztán előbb-utóbb befutott. Tehát ilyen abszolút lehetséges. Persze kell a szülői háttér, meg a támogatás, a kezdőlökés nagyon fontos lehet, már ha nem az, hogy belöknek a gépszalag mögé.
Mi az, amit még hozzá lehet adni a zenétekhez a szövegeken kívül?
Saiid: Volt már élőzenekaros koncertünk több is és lesz is, csak ehhez csapatot kell verbuválni. Fejben már meg is van nagyjából, hogy kik lennének azok. Ha elmegyünk ilyen élőzenés irányba, akkor egyébként is sok zenésszel kell majd együtt dolgoznunk. Nem is kifejezetten egy bandát akarunk, hiszen rengeteg tehetséges zenészt ismertünk meg az évek folyamán, inkább meghívnánk őket egy-egy fellépésre, vagy felvételre.
Újonc: Ha már valaki ott van, és élőben előadja a saját dolgait, az már nyilván valamelyest érdekes a közönségnek, de mi azért nem vagyunk az előadó művészet csúcsa, nálunk olyan nagy showra azért ne számítson senki. Nincsen koreográfia, nincsenek háttértáncosok.
Saiid: Viszont a vetítés sokszor hozzá tud adni a koncertélményhez, az sokkal közelebb áll hozzánk.
Újonc: Breakeseket szoktunk még bevonni, az nagyon jó tud lenni, de azért elsősorban azt szeretnénk, ha a szövegekre és a zenére összpontosulna a figyelem.
Saiid: Inkább ilyen kis tábortűz feelinget szeretnénk az egésznek. Annyira nem foglalkozunk vele, hogy hányan vannak ott, hiszen tizedannyi emberben is lehet sokkal nagyobb energia.
(Kép: vaskarika.hu)
