Élet-Stílus

Webber a csapatát dicséri

A Forma-1-es Magyar Nagydíj első három helyezettje így nyilatkozott a versenyt követően.

“Fantasztikus munkát végzett a csapat, nagyszerű napot zártunk. Remek érzés, hogy vezetem a világbajnokságot” – mondta el a verseny győztese, Mark Webber (Red Bull Racing)

A második helyen záró Fernando Alonso (Ferrari) így nyilatkozott: “Jó verseny volt, sikerült remekül elkapnom a rajtot. Nehéz pillanatokat éltünk át, amikor a biztonsági autó bejött a pályára, mindannyian megpróbáltunk bemenni a bokszba. A folytatásban Mark eszméletlenül gyors volt, a mi lágy gumijaink pedig sajnos nem voltak annyira lágyak.”

Végezetül, Sebastian Vettel (Red Bull) szólalt meg: “Nem igazán értettem, hogy miért büntettek meg. Pedig remekül kezdtem, sikerült Fernando támadását visszaverni az első kanyarban. Az újrakezdésnél problémák voltak a rádióval, nem nagyon tudtam, hogy mikor megy majd ki a biztonsági autó. Szerencsétlen voltam, és csalódott vagyok, úgy gondoltam, meg tudom nyerni a mai versenyt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik