Élet-Stílus

A Vasas nyerte a fővárosi rangadót

Kiegyenlített játékot és egygólos Vasas győzelmet hozott a Soproni Liga 1. fordulójának szombati, utolsó találkozója.

A fővárosi rangadón a hazai alakulat kezdte jobban a játékot, és már a 9. percben megszerezte a vezetést Gáspár góljával. A találat után kicsit túlságosan is lenyugodott a hazai csapat, így a Honvéd, egy védelmi hibát kihasználva egyenlíteni tudott. Ezt követően kiegyenlítettebb lett a játék, ám a félidő hajrájában a hazaiak másik védője, Arnaut újból megszerezte a vezetést.

A második játékrészben mindkét oldalon adódtak lehetőségek, ám ismét Gáspár volt eredményes. Ezt követően a Honvéd nagyobb sebességre kapcsolt, de egyenlíteni már nem tudott, csak Takács szépített a hajrában.

Soproni Liga, 1. forduló:
Vasas-Budapest Honvéd 3-2 (2-1)
Illovszky Stadion, 1500 néző, v.: Farkas
Gól: Gáspár (9., 76.), Arnaut (36.), illetve Abass (16.), Takács (83.)
Sárga lap: Pavicevic (64.), illetve Akassou (12.), Alfi (59.), Botis (79.), Sadjo (86.)
Vasas: Végh – Balog Zs., Arnaut, Gáspár, Katona M. (Mileusnic, 30.) – Benounes (Mundi, 70.), Pavicevic, Bakos Sz. – Hrepka (Panchava, 83.), Ferenczi, Lázok
Honvéd: Németh G. – Takács Á., Cuerda, Botis, Hajdú – Abass, Coira, Akassou, Alfi (Sadjo, 62.), Rouani (Rufino, 68.) – Bajner (Stokic, a szünetben)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik