Élet-Stílus

Fazekas döntős diszkoszvetésben

Fazekas Róbert bejutott a diszkoszvetés döntőjébe a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon, szombaton.

A 2002-es Európa-bajnok Fazekas, aki doppingvétség miatti eltiltása után döntős volt a pekingi olimpián rögtön elsőre túldobta a 63,50 méteres szintet, s 64,30-cal biztosította helyét a vasárnapi fináléban.

“Azt terveztem, hogy minél hamarabb, minél kisebb erőbefektetéssel dobjam meg a szintet, ez sikerült – nyilatkozott Fazekas. – Ez csak egy feladat volt, amit meg kellett oldani, a döntő az egészen más lesz, azért is, mert most reggel kellett dobni, azt pedig délután rendezik. Nem szeretnék semmit jósolni, egy nagy dobás is kijöhet, edzésen már sikerült.”

A Haladás versenyzőjének – akinek edzéseit a visszavonult Európa-bajnok és vb-2. kalapácsvető, Annus Adrián irányítja – idei legjobbja 66,21 méter, ezzel kilencedik az európai ranglistán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik