Élet-Stílus

Nem kell kettő helyett enni a kismamáknak

Ha a várandósság alatt túl sokat eszik a kismama, azzal hosszútávon a saját egészségét kockáztatja.

Az Egészségügyi Világszervezet elhízásügyi tanácsadója szerint újra kell gondolni a terhesség alatti súlygyarapodás megítélését. A szakértők szerint, ha egy várandós édesanya a terhesség ideje alatt túl sok pluszkilót szed fel, azzal kockáztatja, hogy évekkel később elhízzanak. A tanácsadó figyelmeztet, hogy ez azért is veszélyes, mert az elhízás 9 évvel megrövidítheti az anyukák életét, növelik a depresszió, a cukor- és szívbetegségek és egyes daganatfajták kockázatát.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a baj az, hogy az anyukák túl nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a baba egészséges súllyal jöjjön a világra, miközben a saját egészségükre kevés figyelmet fordítanak. Nem segített a helyzeten a hagyományos felfogás sem, mely eddig csak inkubátornak tekintette a nőket, így az ő egészségükkel a szülés alatt és után keveset foglalkoztak. A közelmúltban azonban egy brit egészségbiztosító új irányelvekkel állt elő: a szakértőik szerint egész az utolsó harmadig nem kell növelni a kalória-bevitelt, ezt követően is csak napi 200 plusz kalóriára van szükség, mint amennyi egy kis szendvicsben van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik