Élet-Stílus

Guardiola hosszabbít a Barcelonával

Pep Guardiola meghosszabbítja a szerződését a spanyol labdarúgó-bajnokságban címvédő Barcelonával.

A 39 éves tréner tavaly nyáron kötött megállapodása a szezon végén lejárt, és bár januárban szóban megállapodott a hosszabbításról, az egyezséget nem foglalták írásba. A Barcelona hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint szerdán ez is megtörténik.

A szerződés aláírásával azért kellett eddig várni, mert időközben elnökválasztás tartottak a katalán klubnál, Joan Laportát Sandro Rosell váltotta. A Barcelona új első embere nem meglepő módon ugyancsak ragaszkodik Guardiolához, aki két szezon alatt – mint a mesében – hét trófeát nyert a csapattal, 2009-ben elhódította a Bajnokok Ligája-serleget, a spanyol pontvadászatot pedig egymásután kétszer zárta az élen övéivel.

Az aláírás halogatásával több pletyka is szárnyra kelt, Guardiola a Manchester Uniteddel (egyelőre pályaedző lett volna) és az Interrel is összeboronálták. Utóbbi búcsúztatta a Barcelonát a BL előző kiírásának elődöntőjében, majd a milánói csapat a döntőt is megnyerte. A José Mourinho távozásával megüresedet kispadot végül a Liverpoolból távozó Rafa Benítez került, őt pedig a Fulham csapatát elhagyó Roy Hodgson váltotta.

Pep Guardiola ugyanakkor nem szállt és nem száll be az edzőkeringőbe, hűséges a Barcához, amelyben játékos karrierje java részét is töltötte. A Camp Nouban ott van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik