Élet-Stílus

Tour: ketten maradtak

Kétszemélyesre szűkült az esélyesek mezőnye a Tour de France 9. szakasza után: az etapot a francia Sandy Casar nyerte, míg összetettben a luxemburgi Andy Schleck állt az élre, s őt várhatóan kizárólag a címvédő spanyol Alberto Contador előzheti meg a viadal hátralévő részében.

A Morzine-Avoriaz és Saint-Jean-de-Maurienne közötti 204 km-es távot két első, egy-egy második és negyedik, továbbá a cél előtt 32 km-rel egy kiemelt kategóriás hegy nehezítette. Rögtön a rajt elején egy 12 fős csoport ellépett a mezőnytől, amely az utolsó hegy, a 2000 méter magas Col de la Madeleine aljáig békésen tekert.

A kaptató első harmadánál az összetettben élen álló ausztrál Cadel Evanst váratlanul elhagyta az ereje és leszakadt a főmezőnytől, ezt kihasználva pedig Contador csapata, az Astana az üldözők élére állt, s olyan öldöklő tempót diktált, hogy többen leszakadtak, köztük a 2008-ban győztes spanyol Carlos Sastre is.

Amikor az emelkedőből 10 km volt hátra, Contador utolsó embere, Daniel Navarro rátett még egy lapáttal, majd amikor kiállt kapitánya elől, hirtelen már csak Andy Schleck volt Contador mögött. Az idei Tour két nagy favoritja eleinte harcolt egymással, majd egy idő után összedolgozva eredtek a szökevények után, akik közül öten maradtak az élen a hegytetőig.

Andy Schleck ölthette magára a sárga trikót (MTI/EPA)

Andy Schleck ölthette magára a sárga trikót (MTI/EPA)

A 30 km-es lejtmenetben Contadorék egy kilométerrel a cél előtt utolérték a szökevényeket, de a szakaszgyőzelemért már nem sprinteltek – a befutónál Casar bizonyult a leggyorsabbnak. A két esélyes megelégedett azzal, hogy a spanyol Samuel Sanchez 50 másodperccel, míg a korábban Giro d’Italiát és Vuelta a Espanát nyerő orosz Gyenyisz Mencsov csoportja valamivel több mint két perccel, az idei Giro-bajnok olasz Ivan Basso és a hétszeres Tour-győztes amerikai Lance Armstrong csoportja pedig 2:48 perccel mögöttük ért célba.

Evans végül könnyeivel küszködve több mint nyolcperces hátránnyal futott be. Csapata későbbi közlése szerint az ausztrál kerekes könyöktöréssel versenyzett, ugyanis az előző, vasárnapi szakaszon belekeveredett egy bukásba.

97. Tour de France, 9. szakasz
Morzine-Avoriaz – Saint-Jean-de-Maurienne 204.5km
1. Sandy Casar (francia, Française des Jeux) 5:38:10
2. Luis-Leon Sanchez (spanyol, Caisse D’Epargne) – azonos idő
3. Damiano Cunego (olasz, Lampre) – a.i.
4. Christophe Moreau (francia, Caisse d’Epargne) +2.0
5. Anthony Charteau (francia, Bouygues) – a.i.
6. Alberto Contador (spanyol, Astana) – a.i.
7. Andy Schleck (luxemburgi, Saxo) – a.i.
8. Samuel Sánchez (spanyol, Euskaltel) +52.0
9. Joaquin Rodriguez (spanyol, Katyusa) +2:07.0
10. Levi Leipheimer (amerikai, Radioshack) – a.i.
Az összetettben:
1. Andy Schleck (luxemburgi, Saxo) 43:35:41.0
2. Alberto Contador (spanyol, Astana) +41.0
3. Samuel Sanchez (spanyol, Euskatel) +2:45.0
4. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) +2:58.0
5. Jurgen van den Broeck (belga, Lotto) +3:31.0
6. Levi Leipheimer (amerikai, Radioshack) +3:59.0
7. Robert Gesink (holland, Rabobank) +4:22.0
8. Luis-Leon Sanchez (spanyol,Caisse D’Epargne) +4:41.0
9. Joaquin Rodriguez (spanyol, Katyusa) +5:08.0
10. Ivan Basso (olasz, Liquigas) +5:09.0
…18. Cadel Evans (ausztrál, BMC) +7:47.0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik