Élet-Stílus

Uruguay – Hollandia 2-3

Fokváros, Green Point Stadion, 62 479 néző

Összefoglaló:

A fair play szelleme mindenképp azt diktálná, ha a holland csapat egyes tagjai kicsit magába néznének, elvégre Van Bommel, Boulahrouz vagy Robben részéről a “túlzott magabiztosság” jegyében telt el ez a találkozó. Nem volt túl szimpatikus egy-egy megmozdulásuk, de kétségtelen, hogy remek focistákról van szó.

Remek a holland válogatott is, hiszen ebben az évben még egyszer sem kaptak ki, sőt, mind a 10 meccsüket megnyerték.

Uruguay kiválóan küzdött, és a hosszabbítás perceiben még esélye volt az egyenlítésre is. 3-2-es holland vezetésnél ugyanis egy beadás alighanem Van Bommel kezéről pattant le, és az elmaradt szabadrúgás egy újabb esély lett volna számukra. Nem ítélték meg, de a dél-amerikaiak két “kezezős” utolsó esélyt már nem kaptak meg a sorstól (Luis Suarez ezt a kártyát már kijátszotta Ghána ellen).

Hollandia tehát győzött, harmadszor került világbajnoki döntőbe. Sikerük azt jelenti, hogy a világbajnokságok történetében először fordul majd elő, hogy egy európai csapat a kontinensen kívül nyer aranyérmet.

A narancsmezesek ellenfele a Németország-Spanyolország találkozó győztesen lesz.

Eredmény: Uruguay – Hollanda 2-3 gólok: Forlan, M. Pereira, illetve Sneijder, Robben, Van Bronckhorst

A SZÉPÍTŐ TALÁLAT MAXI PEREIRA RÉSZÉRŐL:

95. PERC: Három percet jelzett a bíró, ötöt hosszabbított, de vége lett annak az öt percnek is. VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, DÖNTŐBEN HOLLANDIA!

SÁRGA LAP 94’
Van Bommel, Hollandia
Reklamálásért.

91. PERC: Nagyon szép szabadrúgás-kombináció után egy mélységi passz került Maxi Pereirához, aki ballal nagyon szépen tekerte Stekelenburg mellett a kapuba a labdát. 2-3!

GÓÓÓL 91’
Uruguay
Maxi Pereira tekerte ballal a kapuba.

91. PERC: Van Bommel Fernandezzel ütközött, és mikor mindketten elestek, Van Bommel utánarúgott az uruguayinak, megtorlatlanul.

CSERE 89’
Hollandia
Elia jött be Robben helyett.
LES 89’
Uruguay
Abreu beadása lesen ért három urut is.
SZÖGLET 89’
Uruguay
Nem volt veszélyes korner.

88. PERC: Van der Vaart kavart, és lőtt középről, Muslera ismét résen volt.

87. PERC: Robben teljesen egyedül ment a kapura, de hatalmas helyzetben nagyképű megoldást választott, Muslera pedig leszedte a gyenge emelését.

ROBBEN GÓLJA:

86. PERC: Boulahrouz fejelte haza Stekelenburgnak a lasztit, utóbbi éppenhogy elérte, majdnem közbeavatkozott Maxi Pereira.

CSERE 84’
Uruguay
Diego Forlan helyett Fernandez a pályán.

82. PERC: Robben húzta meg a jobb oldalon, Sneijdertől kapta vissza a labdát, de lyukat rúgott, és Muslera menteni tudott a védőkkel együtt.

80. PERC: Robben gólja a vb-k történetének 2200. találata.

SÁRGA LAP 78’
Boulahrouz, Hollandia
Nyújtott lábbal tiport.
CSERE 78’
Uruguay
A. Pereira helyett Abreu a pályán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik