Élet-Stílus

Defibrillátorok a budapesti fürdőkben

Hét újraélesztő készüléket telepítettek a népszerű budapesti fürdőkbe, hogy ez se hiányozzon akkor, ha valaki véletlenül rosszul lesz.

A Széchenyi, a Gellért, a Rudas és a Lukács fürdőbe, valamint a Dagály strandra összesen hét defibrillátort telepítettek. De nem csak a felszerelés szolgál arra, hogy egy rosszullét esetén megakadályozza a tragédiát. A szakszemélyzet is megkapta a megfelelő kiképzést, így ha arra szükség van, pillanatokon belül megkezdhetik majd az életmentést. A telepítésről a Budapest Gyógyfürdői Zrt. számolt be, akik elmondták azt is, hogy a szaktárca pályázatán nyerték az életmentő készülékeket.

A társaság vezető orvosa, Fluck István elmondta, hogy a hirtelen szívhalál világszerte a vezető halálokok közé tartozik. Magyarországon is átlagosan minden 20. percben éppen ennek következtében veszíti valaki az életét. Ráadásul a most beköszöntött kánikula azzal, hogy az egész szervezetet megviseli, tovább növeli a kockázatot. Ilyenkor, a kötelező érvényű szabályokat – pl. hogy felhevült testtel nem szabad a vízbe menni – még a strandolás hevében is be kell tartani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik