Élet-Stílus

Puhl: bronzmeccs járt volna Kassainak

Kassai Viktor vezeti a német-spanyol elődöntőt a dél-afrikai vb-n. Az 1994-es döntőt dirigáló Puhl Sándor örül a „kolléga" sikerének, habár jobban szerette volna bronzmérkőzésen látni.

Puhl Sándor bronzmeccsen látná a német-spanyol elődöntőre kijelölt Kassai Viktort. Az 1994-es világbajnokság döntőjének játékvezető szerint szinte bizonyos, hogy döntőt nem a magyar „spori” vezeti majd. Az Uruguay-Hollandia meccset vezető, és a nem hivatalos bírói ranglistán jobban jegyzett üzbég Ravshan Irmatov sem – tette hozzá.
A választásban – hogy melyik találkozó kié – vélhetően az döntött, hogy az Uruguay-Hollandia találkozót egy kontinens független bírónak kellett dirigálnia, Kassaira azért eshetett a választás a német-spanyolra, mert az európai játékosok már ismerik.

Puhl amondó, nem vár könnyű meccs a magyar játékvezetőre, akinek eddig sima mérkőzései voltak, a Brazília-Észak-Korea, az Uruguay-Mexikó csoportmeccseken és a Ghána-Egyesült Államok negyeddöntőn is kifogástalanul bíráskodott. „Az eddigi három meccse egyikén sem volt olyan szituáció, amely miatt megkérdőjelezhető lenne a teljesítménye. A döntés hátterében ott lehet az is, hogy a magyar bíró a legfiatalabb játékvezető a vb-n, akinek még legalább két világbajnoksága hátra van” – tette hozzá Puhl, aki arra vonatkozóan nem akart találgatni, hogy ki lehet a döntő bírája.

kassai munka közben (MTI/EPA)

Kassai munka közben (MTI/EPA)

A civilben kereskedelmi vezetőként tevékenykedő Kassai 1991 októberében fújta először sípot, a Kecskéd-Vértessomló ifjúsági találkozó jelentette a nyitányt, két évvel később pedig már a felnőtteknek vezetett mérkőzést, az élvonalbeli bajnokságban pedig 1999. március 20-án debütált. A ZTE-BVSC találkozót eddig 152 NB I-es mérkőzés követte. Bő két évvel az első nemzetközi mérkőzését követően, 2003-ban lett FIFA-kerettag.

A most 34 éves „spori” FIFA- és UEFA-utánpótlástornákon kapott szerepet, BL-meccseket bíztak rá, valamint tartalékként részt vett a 2008-as Eb-n, illetve az olimpián, utóbbin ő vezette az argentin-nigériai finálét. Kétségtelenül a pekingi aranycsapata eddig pályafutása csúcsa. Hornyák Lajos korábbi játékvezető a Wikipedián írt szócikkében azt állítja, Kassai sokat futó, szakmailag felkészült, határozott, következetes, játékospárti sportember, aki angolul és németül is jól beszél.

Magyar bírók a vb-ken

1934: Ivancsics Mihály
1938: Vitéz Hertzka Pál
1962: Dorogi Andor
1954, 1958, 1966: Zsolt István
1970: Emsberger Gyula
1974, 1978, 1982: Palotai Károly
1986: Németh Lajos
1994: Puhl Sándor*
1998: Vágner László
2002: Székely Ferenc (asszisztens)

*Puhl Sándor vezette a torna döntőjét, így ő az egyetlen magyar bíró, aki vb-fináléban fújhatta a sípot. Az eddigi aranycsaták játékvezetői 13 országból kerültek ki. Anglia 3, Brazília, Franciaország, Olaszország 2-2, Argentína, Belgium, Marokkó, Mexikó, Németország (NDK), a Szovjetunió, Svájc, Svédország és Magyarország 1-1 döntőt kapott. Kassai elődöntős fellépése is komoly elismerés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik