Élet-Stílus

Sör- és kockahasak a Volt fesztiválon

Csütörtökön a Belga vizipisztolyos, strandmatracos bulija után Billy Idol félmeztelen produkcióját sokan követték, így esztétikailag nem mindig mutatott vonzó élményt a fesztivál, de a Quimby ismét költői magasságokba repítette a közönséget. És persze a tömeg is megérkezett.

Csütörtök reggel még csak páran szállingóztak a Volt helyszínein, volt aki reggel nyolc körül igyekezett vissza a sátrába, viszont volt aki, már reggelire vadászott, hiszen a kakaó és tej még tíz előtt el szokott fogyni. Dél körül az OTP Junior Színpad átalakult játszóházzá póló festéssel, bábkészítéssel, sőt másnaposan még önismereti személyiség teszteket is kitölthetett, az aki már tudott írni, és nem látott kettőt. Aki ügyesen festett, még ajándék kitűzőt is kapott.

Nem feltétlenül kell sátorban aludni (Fotó: Tiszai András)

Nem feltétlenül kell sátorban aludni (Fotó: Tiszai András)

De sportolási lehetőség, röplabda is adódodott a sörözés előtt. Természetesen nem akármilyen röplabdáról van szó, hanem amolyan ugráló várasról, ahol a gumi alapon, nagyokat ugrálva kell háló fölött átütni a labdát. Ha pedig még nagyobbat szeretnénk ugrani, akár rögtön fejest is ugorhatunk a koncertbe a Bungie Jumpingról, ami a nagyszínpad bal oldalán található. Ehelyett persze a délelőttöt szimpla alvós-ténfergős fejből kinézéssel is lehet tölteni, hogy rákészüljünk a estére.

Délután mintha már érezhetően többen lettek volna, úgy látszik, érkezik a hétvégi tömeg. Eddig igen családias volt a hangulat. Az elsősegélyes csapat szerint balesetek sem nagyon történtek, csak kisebb bokaficamok, horzsolások, de inkább csak a mértéktelen alkoholfogyasztással van a gond.

Egyszerű dal a Belgától

A délutáni koncert ezúttal a Belga, így többen vizipisztollyal a kezükben indultak a nagyszínpad felé. A színpadon sem lehetett hidegebb, de a fiuk, mindent az image-ért alapon, sapkában és hosszú nadrágban zenéltek, persze gumimatraccal a kezükben. Kicsit szemrehányóan megjegyezték, hogy mögöttük a színpadon a Soproni felirat látható, viccesen hozzátéve hogy „mi vagyunk a soproni zenekar, megtapsolom magunkat”. Ezután megtapsolták a közönség bőrét is, ami szerintük még nem égett le a tűző napon. Lehet onnan a magasból nem láttak jól, mert bizony, már jó páran kellemes pecsenyére pirultak.
A fiuk az új számukat is eljátszották, aminek a címe egyszerűen csak ennyi:” B…meg”, és a dal szövege sem bonyolultabb. A szöveget közönség is könnyen megtanulta, mivel ezt az egy szót ismétlik ütemesen végig.

Belgáról még pont átértünk a Subscribe koncertjére a Converse Arénába, pont mikor a Friendship című számnál, az énekes a közönségbe vetette magát és body surfözés közben énekelt tovább. Mielőtt a közönség szétszedte volna azért visszament a színpadra és játékra invitál minket. Egymás után következtek a számok és a közönségnek a számok átmeneténél ráznunk kellett a kezüket. Az elsőnél még nem igazán vették a lapot, de aztán mindenki ész nélkül rázta a kezét, és már mindenét.

Variációk hasakra

Billy Idol a szőke rockbálvány rögtön belecsapott a húrokba. Volt füst és hajrázás, na meg eszelős dobszóló, aztán megkérdezte a közönséget, hogy „Do you wanna keep rockin’” amire egy hangos jeee volt a válasz. Itt van Amerika. A koncert vége felé Billy már kezdett vetkőzni, végül félmeztelenül rohangált a színpad előtt, miközben a rajongói sikoltoztak. Páran követték a példáját a közönség soraiból is, bár ez már nem tetszett mindenkinek, főleg azoknak, akik a hagyományos radiátorszerű kockahasakra voltak kíváncsiak, és nem a hosszú kitartó sörözéseken nevelt kelttésztaszerűekre.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Végül jött a More More More című sláger, ami után elköszönt, és még mielőtt mindenki el is hitte volna, hogy nincs tovább, mégis visszatért a White Weddingel.

Az tömeg újabb árpaalapú rehidratációt folytatott a környékbeli sörpultoknál, hogy az átszerelés után a színpadon köszönthesse a Quimbyt. A színpad előtt a tömegkaréj egészen a büfékig ért, így a Hoppá című számukat már a pultoknál is mindenki velük énekelhette. Voltak régebbi és új dalok, a koncert végére még a nézőtér bal oldala is kezdett megtelni, pedig eddig hiába villogott a felirat: „figyelem szabad helyek a nézőtér jobb oldalán”.

Most múlik pontosan

Az első sorokban a tini lányok sikítoztak Kiss Tibi felé, hátha vet rájuk egy pillantást, persze ő maximum csak a vakító reflektorokat láthatja, az első sorok helyett, de a Most múlik pontosan, talán kicsit kárpótolta az összetört lányszíveket. A Quimby pedig hiába énekelte, hogy „nem vagyok jó helyen, nem vagy való nekem.”, mindenki tudta, hogy itt és most pontosan az ellenkezője igaz. Nem hiába, a rajongók érthetően nem akarták elengedni őket, de ők sem szívesen hagyták abba a zenélést.

A billentyűs Balanyi Szilárd az fn.hu-nak elmondta, hogy a Volt a kedvenc fesztiválja, és egészen a kezdetektől mindig itt voltak. Persze nem csak a fesztivál nőtte ki magát azóta a sportcsarnokból, de az együttes zenéje is változott az évek alatt, letisztultabbá vált, „amit remélhetőleg ezt a közönség is érez” – tette hozzá Kiss Tibi. Most a koncert után is jó kis pörgős bulira számítanak, ami után ők is maradnak reggelig.

A koncert után szinte már lépni nem lehetett, hiszen egyre több ember érkezett folyamatosan estig is. Azok viszont, akik már két napja lelkesen állják a koncertek porát, sokan kidőltek hajnali egy körül. De igazából nem számít, mert a sátrakból is ugyanolyan jól hallani mindent. Ha nem is finoman, de álomba ringat a dübörgés.

A szerző a Sanoma Médiaakadémia hallgatója!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik