Élet-Stílus

Új edzője van a Liverpoolnak

A Liverpool és a Fulham együttesével az Európa Liga döntőjéig jutó Roy Hodgson már mindenben megegyezett, a vörös klub kifizette a szakvezető kétmillió fontos lelépési díját.

Angliai hírek szerint Hodgsont még szerdán bemutatja új egyesülete. Az idén elvárások alatt teljesítő FC a hónap elején elveszítette a BL-győzelmet (2005) és egy döntőt (2007) is a közösbe tevő szakvezetőjét: június 3-án Rafa Benitez elfogadta a BL-címvédő Inter ajánlatát.

A liverpooliak szinte azonnal megkezdték a tárgyalásokat Hodgsonnal, de eleinte úgy tűnt, a 62 esztendős mester kivár – ám az angol szövetség (FA) és Fabio Capello szövetségi kapitány közötti hosszabbítás hírére rábólintott a megkeresésre. Más források viszont úgy tudják, Hodgson nem kokettált az angol válogatottal, a huzavonát a Fulham és a Liverpool közötti nézeteltérés okozta (ezt látszik megerősíteni, hogy Capello pozíciójának megrendülése ellenére Hodgson nem habozik aláírni új szerződését).

A pályafutása során Svédországban, Svájcban, Olaszországban, Dániában, az Arab Emirátusokban, Norvégiában és Finnországban is megfordult 62 éves szakemberre nehéz idők várnak: első dolga az lesz, hogy meggyőzze a csapat sztárjait, maradjanak a klubnál (Gerrardot, Mascheranót, Torrest és Benajunt is külföldi csapatok csábítják).

Hodgson számára nem idegen egy nagycsapat kispadja – az Internél kétszer is feladatot kapott (1997-ben UEFA-kupadöntőt játszott a lombardokkal), míg a svájci és a finn válogatottat is felkészítette. A szakember állítólag a Fulhamből több játékosát is magával vinné – nem kizárt, hogy Gera Zoltán is liverpooli lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik