Élet-Stílus

Lippi elviszi a balhét

Marcello Lippi, az olaszok szövetségi kapitánya önkritikusan nyilatkozott, és elismerte felelősségét a kudarcban.

Olaszország és Franciaország négy éve azon vitatkozott egymással, melyikük volt a jobb a döntőben, az itáliaiak megérdemelték-e a tizenegyes párbajban megszerzett vb-címet.

Mindkét ország válogatottja leszerepelt Dél-Afrikában, az utolsó helyen zártak a csoportjukban, így most legfeljebb azon vitázhatnak, melyikük bukott nagyobbat.

Olaszország korai búcsúja azért meglepőbb, mert „kifejezetten” kellemes csoportba került, hiszen Paraguay nem tűnt legyőzhetetlen ellenfélnek, Új-Zéland és az első vb-jén szereplő Szlovákia kiváltképp nem. A szégyenteljes szereplés után a szövetségi kapitány hajlandó „elvinni a balhét”. „A teljes felelősség az enyém” – tette fel a kezét Marcello Lippi, aki most veszi a kalapját, hiszen már korábban eldőlt, csapata szerepeljen bárhogy a dél-afrikai világbajnokságon, bizonyosan távozik, s a helyét Cesare Prandelli veszi át.

„Ez a válogatott sokkal többre képes, mint amit végül is produkált, vagy amire magam is számítottam. El kell ismernem, megbuktam, hiszen azt kellett látnom, hogy a játékosok szívükben félelemmel, remegő lábakkal futballoznak” – tette hozzá az ősz hajú mester, akit 2006-ban még egy ország ünnepelt, most pedig a többség – az olasz internetes hozzászólásokra hagyatkozva – „szenilisnek” és „hülyének” nézi.

„Ez az egész az én hibán, hiszen nem tudtam megfelelően motiválni a játékosokat. Miután a korábban a győzelmekben is fontos szerepem volt, egyértelmű, hogy ezért a kudarcért is én vagyok az elsőszámú felelős” – jegyezte meg a 62 éves szakember.

„Nem Lippi hibája, a felelősség közös. Ha egy olyan csoportban az utolsó helyen végez egy csapat, amelyikben rajta kívül az egyébként tisztelt Szlovákia, Új-Zéland és Paraguay szerepel, megérdemli a sorsát és a kritikákat” – így a védő Gianluca Zambrotta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik