Élet-Stílus

Bundaügy: két Loki-játékost is eltiltottak

A debreceni Mészáros Norbert és Vukasin Poleksics nem bundázott, ennek ellenére mindkét játékost eltiltotta európai szövetség (UEFA).

Mészáros Norbertet 2011 végéig, míg Vukasin Poleksicset 2012. június 30-ig eltiltotta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága első fokon, miután a testület szerint a bajnok és Magyar Kupa-győztes, BL-szereplő Debrecen két játékosa nem tett eleget a jelentési kötelezettségének, amikor megpróbálták őket megvesztegetni.

A DVSC az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az olvasható, hogy az UEFA fegyelmi bizottsága csütörtökön Nyonban hallgatta meg a két játékost, akik egyaránt fellebbeznek a döntés ellen. A kapust 10, míg a védőt 7 ezer eurós büntetéssel is sújtották az eltiltás mellett.

A debreceni klub állásfoglalásában kiemeli, hogy Polekszics mindkét nemzetközi találkozó kapcsán elhárította a megkereséseket, továbbá a vizsgálat megállapította, hogy a mérkőzéseken nem valósult meg az eredmény manipulálása, illetve Mészáros Norbert semmilyen megkeresést nem ismert el az esetében felmerült egy összecsapást illetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik