Élet-Stílus

Sorsdöntő gól a 91. percben

A 91. percig úgy tűnt, Egyesült Államok és Algéria is búcsúzik a dél-afrikai vb-től, egy elpuskázott algériai helyzet után azonban Donovan megszerezte a győztes, egyben továbbjutást érő gólt az amerikaiaknak. Az első félidőben egyik csapat sem spórolt a lőszerrel, távolról is bátran vállalkoztak a felek, de csak ritkán találták el a kaput.

Ha pedig mégis, esetenként kevésen múlott a gól. A 7. percben Djebbour például a felsőlécet találta el, viszont a folytatásban már az Egyesült Államok csapata volt veszélyesebb kapura. Dempsey révén egy lesgólt is szerzett, később ugyancsak a Fulham csatára, Gera Zoltán csapattársa veszélyeztetett, a végállomás M’Bohli volt.


GALÉRIA

GALÉRIA

A szünet után is szükség volt a jó formában védő algériai kapusra (főleg Buddle közeli fejésénél), aki a szerencsével sem állt hadilábon. Dempsey ugyanis előbb a kapufát találta el, majd az üres kapu mellé lőtt. A második félidőben fölényben futballozott a harcosabb amerikai csapat, Algéria megelégedett a szórványos ellentámadásokkal.

Ugyanakkor egy ilyen során kis híján megszerezte a vezetést, a csereként beállt Saifi üresen fejelhetett, de nem tudta megfelelően irányítani a labdát. Az ellentámadás során Dempsey még elhibázta az ordító helyzetét, ismét M’Bohli védett, a kapus azonban az ismétléssel szemben tehetetlen volt. A labdát a hálóba passzoló Donovan továbblőtte az amerikai válogatottat, amely ráadásul megnyerte a C csoportot. Algéria – amely végül tíz emberrel zárta a meccset – egy ponttal, de rúgott gól nélkül intett búcsút a vb-nek.

C csoport, 3. forduló:
Egyesült Államok-Algéria 1-0 (0-0) – percről percre
Pretoria, Loftus Versfeld Stadion, 35 827 néző, v.: de Bleeckere (belga)
Gól: Donovan (91.)
Kiállítva: Yahia (92.)
Sárga lap: Altidore (62.), Beasley (90.), ill. Yebda (12.), Yahia (76., 93.)
Egyesült Államok: Howard – Cherundolo, DeMerit, Bornstein (Beasley, 80.), Bocanegra – Donovan, Bradley, Edu (Buddle, 64.), Dempsey – Altidore, Gomez (Feilhaber, 46.)
Algéria: M’Bohli – Bougherra, Halliche, Yahia – Yebda, Lacen – Kadir, Belhadj – Matmour (Saifi, 85.), Ziani (Guédioura, 70.) – Djebbour (Ghezzal, 65.)

A csoport másik mérkőzésén:
Anglia-Szlovénia 1-0

A csoport végeredménye:
1 Egyesült Államok (4-3) 5 pont
2. Anglia (2-1) 5
3. Szlovénia 4
4. Algéria 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik