Élet-Stílus

Vb-morzsák: kérdéses Iniesta játéka

A spanyol játékos állapota kérdéses, így nem biztos, hogy játszik Honduras ellen. Fabio Capello szerint Rooney fehjben még nem érkezett meg a vb-re. Görögország Argentína ellen is a védekezést erőltetné, Új-Zélandon nemzeti ügy a futball. Rövid vb-hírek.

Kérdéses Iniesta játéka Honduras ellen
Csak közvetlenül a hétfői mérkőzés előtt derül ki, hogy pályára léphet-e a hondurasiak ellen Andrés Iniesta (képünk), az Európa-bajnok spanyolok labdarúgója, akit fájdalmai miatt le kellett cserélni a svájciak ellen. Vicente del Bosque azt mondta, a középpályás “nincs túl jól”, ugyanakkor megjegyezte, a sérüléssel “nincs mit kezdeni”, Iniesta ugyanis a korábban sérült jobb combjára kapott rúgást, egyelőre pihentetni kell. A spanyol válogatott többi tagja egészséges.

Capello: fejben van baj Rooneyval
Fabio Capello szerint nincs különösebb baj Wayne Rooney-val, mentális okra vezethető vissza, hogy nem úgy játszik, ahogy mindenki várja tőle.
“Abszolút formában van, ugyanúgy edz, mint a többiek, fejben van gond, ebben biztos vagyok” – nyilatkozott az olasz tréner annak nyomán, hogy a Manchester United támadója teljesen erőtlennek mutatkozott az angol csapat első két világbajnoki mérkőzésén.
Anglia két pontjával a C csoport harmadik helyén áll, és szerdán győznie kell a továbbjutáshoz.

A görögök Argentína ellen is a védekezésre építenek
A görög válogatott ragaszkodni fog a védekezésre épülő taktikához az argentinok ellen is. Szakisz Prittasz, a görögök középpályása szerint a stabil védekezésre fektetik majd a hangsúlyt, hogy elkerüljék a gyors argentin gólt.
“Az ellentámadásokra építünk majd, mivel ellenfelünk legjobb játékosai a támadói, a védők viszont gyengébbek”- fogalmazott az első két meccsen a kispadot koptató futballista. „Ha egy kontrából meglepjük őket, és sikerül gólt lőnünk, máris a mi elképzelésünk szerint alakul a találkozó.”

Gratulált a miniszterelnök
„Az olaszok elleni döntetlen mindenkit meglepett, egyúttal elkápráztatta a világot, a csapat tagjai példát mutattak bátorságból és elszántságból. Már az eddig megszerzett két ponttal Új-Zéland történelmet írt a világbajnokságon” – írta gratuláló levelében John Key, Új-Zéland miniszterelnöke, miután válogatottja vasárnap – hatalmas meglepetésre – 1-1-es döntetlent játszott a címvédő olaszokkal. Key 10 éves fiával a helyszínen szurkolt.

Forlán még nem akar az argentinokkal játszatni
Diego Forlán, az uruguayiak csatára nem szeretne Argentína ellen játszani a nyolcaddöntőben. „A kontinens futballjának érdekei miatt szeretném elkerülni Argentínát, jó lenne, ha minden dél-amerikai csapat a lehető legtovább jutna. Később persze, ha úgy alakul, örömmel megmérkőznék az argentinokkal is ” – jegyezte Forlán. Jelen állás szerint nem kerül össze Uruguay és Argentína, hiszen mind a kettő az élen áll az A, illetve a B csoportban, és ha így marad, a másik négyes másodikjával játszik a nyolcaddöntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik