Élet-Stílus

Tavalyi ellenfelet kapott a Loki

Ismét az észt Levadia Tallinn-nal találkozik a Debrecen a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. Az Európa Ligában albán, szlovák és szlovén ellenfeleket kaptak a magyarok.

A két csapat tavaly is összecsapott egymással, akkor a Bajnokok Liga selejtezőjének 3. fordulójában kerültek össze, s a magyar bajnok két 1-0-s győzelemmel jutott tovább.

A Tallin elleni első összecsapásra idegenben, a visszavágóra Debrecenben kerül sor.

Tavaly a Tallin előtt a Debrecennek még le kellett győznie a svéd Kalmar együttesét is, amelyet igen szoros csatában 3-3-as összesítéssel, jobb gólkülönbséggel tett meg.

Simán nyert tavaly a Loki (mti) - Galéria a meccsről

Simán nyert tavaly a Loki – Galéria a meccsről

A labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében érdekelt Zalaegerszeg az albán Tiranával, a Győri ETO FC pedig a szlovák Nitrával mérkőzik, míg a küzdelembe a második fordulóban bekapcsolódó Videoton FC a szlovén NK Mariborral csap össze.

Amennyiben a Zalaegerszeg az első körben túljut a Tiranán, akkor a holland Utrechttel kerül szembe, míg ha a Győr kiveri a Nitrát, akkor a kazah Atyrau együttesével mérkőzik a selejtező második fordulójában. Mindkét magyar együttes ismét idegenben kezdene.

A Győrnek és a ZTE-nek négy, míg a harmadik magyar résztvevőjének, a később bekapcsolódó Videotonnak három párharcot kell nyernie a főtáblára jutáshoz.

—-Reakciók—-

Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője:
„Tavaly két szoros, jó mérkőzésen sikerült győzni, most nem tudom, mi vár ránk, mert egyelőre nincs információm, hogy mennyit változott a Levadia Tallinn kerete egy év alatt. Igyekszünk majd mindenről pontosan tájékozódni, a következő napok, hetek majd ennek a jegyében is telnek. Különösebben nem örülök, de szomorú sem vagyok, e

Csank János, a ZTE vezetőedzője:
„Ebben a szakaszban nagyjából azonos képességű csapatok szerepelnek. Annak örülünk, hogy nem kell messzire utaznunk, továbbá az mindenképpen előny számunkra, hogy idegenben kezdünk. Mivel azonban ismeretlen csapattal találkozunk, így a továbbjutási esélyeket 50-50 százalékra becsülöm.”

Klement Tibor, a Győr ügyvezetője:
„Elsőként azt mondom, hogy jelentős költséget takarítunk meg azzal, hogy nem kell sok ezer kilométert megtennünk repülővel. Szakmai szempontból fontos, hogy olyan ország csapatával találkozunk, amelynek a futballkultúráját jól ismerjük. A hétvégén az ugyancsak szlovákiai Zsolna együttesével játszottunk edzőmérkőzést és ez nem a véletlen műve volt, Pintér Attila vezetőedző a lehetséges ellenfelekre készülve tudatosan választotta ki az edzőpartnereket. Bizakodó vagyok, az ETO-t képesnek tartom a továbbjutásra”.

Mezey György, a Videoton vezetőedzője:
„Nagyon jó, nemzetközi kupatapasztalattal is rendelkező, kiváló szlovén csapatot kaptunk. Nagy küzdelem előtt állunk, biztos vagyok benne, hogy élvezetes meccsek lesznek. Az esélyek egyformák a továbbjutást illetően, a Maribort hasonló erősségű csapatnak tartom.

—-Párosítások—-

BL, az 1. selejtezőkör párosítása:
Tre Fiori (San Marinó-i)–Rudar Pljevlja (montenegrói)
Santa Coloma (andorrai)–Birkirkara (máltai)

BL, az 2. selejtezőkör párosítása:
Liepajas Metalurgs (lett)–Sparta Praha (cseh)
Aktobe (kazah)–Olimpi Rusztavi (grúz)
Levadia Tallinn (észt)–DVSC-TEVA (magyar)
Partizan Beograd (szerb)–Pjunyik (örmény)
Inter Baki (azeri)–Lech Poznan (lengyel)
Dinamo Zagreb (horvát)–Koper (szlovén)
Liteksz (bolgár)–Tre Fiori (San Marinó-i)/Rudar Pljevlja (montenegrói)
Santa Coloma (andorrai)/Birkirkara (máltai)–MSK Zilina (szlovák)
Sheriff (moldovai)–Dinamo Tirana (albán)
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Zeljeznicar Sarajevo (bosnyák)
Omonia (ciprusi)–Renova (macedón)
Salzburg (osztrák)–HB Tórshavn (feröeri)
Bohemians (ír)–TNS (walesi)
BATE Boriszov (fehérorosz)–Hafnarfjördur (izlandi)
AIK Solna (svéd)–Jeunesse Esch (luxemburgi)
Linfield (északír)–Rosenborg BK (norvég)
Ekranas (litván)–HJK Helsinki (finn)

Európa Liga, az 1. selejtezőkör párosítása:
KF Tirana (albán)-Zalaegerszegi TE (magyar)
FC Nitra (szlovák)-Győri ETO FC (magyar)
Santa Coloma (andorrai)–Mogren (montenegrói)
Siroki Brijeg (bosnyák)–Olimpija Ljubljana (szlovén)
Anorthoszisz (ciprusi)–Bananc (örmény)
Kazar Lankaran (azeri)–Olimpia Balti (moldovai)
HNK Sibenik (horvát)–Sliema Wanderers (máltai)
FC Tobol (kazah)–Zrinjski (bosnyák)
FC Ulysses (örmény)–Bnei Jehuda (izraeli)
FC Lusitans (andorrai)–FK Rabotnicski (macedón)
FC Zesztafoni (grúz)–Faetano (San Marinó-i)
NSÍ Runavík (feröeri)–Gefle IF (svéd)
Torpedo Zsodino (fehérorosz)–Fylkir (izlandi)
Randers FC (dán)–Dudelange (luxemburgi)
Portadown (északír)–Skonto (lett)
TPS Turku (finn)–Port Talbot (walesi)
KR Reykjavík (izlandi)–Glentoran (északír)
Dundalk (ír)–Grevenmacher (luxemburgi)
Kalmar FF (svéd)–EB/Streymur (feröeri)
Llanelli (walesi)–FK Tauras (litván)
Trans Narva (észt)–MyPa (finn)
Dacia Chisinau (moldovai)–Zeta (montenegrói)
Laci (albán)–Dnyepr Mogiljev (fehérorosz)
Sahtyor Karagandi (kazah)–Ruch Chorzów (lengyel)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–Flora (észt)
FK Karabah (azeri)–Metalurg Szkopje (macedón)

Európa Liga, a 2. selejtezőkör párosítása:
Videoton (magyar)-NK Maribor (szlovén)
FC Utrecht (holland)-KF Tirana/Zalaegerszegi TE
Atyrau (kazah)-FC Nitra/Győri ETO FC
Cercle Brugge (belga)–TPS Turku/Port Talbot
Motherwell (skót)–Breidablik (izlandi)
HNK Sibenik/Sliema Wanderers–Anorthoszisz/Bananc
FC Lausanne (svájci)–FK Borac Banja Luka (bosnyák)
Siauliai (litván)–Wisla Kraków (lengyel)
Kalmar FF / EB/Streymur (feröeri)–Dacia Chisinau/Zeta
Gorica (szlovén)–Randers FC/Dudelange
Marítimo (portugál)–Sporting Fingal (ír)
FK Suduva (litván)–Rapid Wien (osztrák)
FK Ventspils (lett)–Teteksz (macedón)
OFK Beograd (szerb)–Torpedo Zsodino/Fylkir
Kazar Lankaran/Olimpia Balti–Dinamo Bucuresti (román)
Trans Narva/MyPa–Sant Julia (andorrai)
Bröndby IF (dán)–FC Vaduz (liechtensteini)
Stabaek IF (norvég)–Laci/Dnyepr Mogiljev
Shamrock Rovers (ír)–FC Ulysses/Bnei Jehuda
Elfsborg (svéd) – Iskra-Stal (moldovai)
KR Reykjavík/Glentoran–Karpati Lviv (ukrán)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Santa Coloma/Mogren
Austria Wien (osztrák)–Siroki Brijeg/Olimpija Ljubljana
Llanelli/FK Tauras–APOEL (ciprusi)
Molde (norvég)–FK Jelgava (lett)
FC Zesztafoni/Faetano–Dukla (szlovák)
Honka Espoo (finn)–Bangor City (walesi)
Levszki Szófia (bolgár)–Dundalk/Grevenmacher
FC WIT (grúz)–Baník Ostrava (cseh)
FC Lusitans/FK Rabotnicki–Mika (örmény)
FK Karabah/Metalurg Szkopje–Portadown/Skonto
Besiktas JK (török)–Vikingur (feröeri)
Differdange 03 (luxemburgi)–Szpartak Zlatibor Voda (szerb)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Sillama:e Kalev (észt)
Valletta FC (máltai)–Sahtyor Karagandi/Ruch Chorzów
FK Baki (azeri)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
FC Tobol/Zrinjski–Tre Penne (San Marinó-i)
Dinamo Tbiliszi/Flora–NSÍ Runavík/Gefle IF
Hajduk Split (horvát)–Cliftonville (északír)
Besa (albán)–Olympiakosz (görög)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik