Élet-Stílus

AS, Marca: Undiano elbukott

A játékvezetők eddig szépen háttérbe simultak a világbajnokságon, a navarrai Undiano Mallenco viszont több hibát is elkövetett a Németország-Szerbia találkozón, s többségében a németek kárára tévedett. A spanyol lapok is kihátráltak mögüle.

A dél-afrikai német delegáció ugyan nem foglalkozott kiemelten Mallenco vezetési stílusával, a sajtó viszont leszedte róla a keresztvizet. Érdekes, hogy a spanyolokkal rendszerint kesztyűs kézzel bánó Marca sem védte meg a bírót, felróva neki, hogy az elején „szétszórt lapokkal” nehéz helyzetbe hozta magát, hisz szünet után már nem tartotta, nem tarthatta az első húsz perc – ekkor négy lapot osztott ki – szigorú stílusát.

A madridi lap megjegyezte, hogy a németeknek amúgy sincs szerencséjük a spanyol játékvezetőkkel; 2002-ben Kamerun ellen Lopez Nieto 18 lapot mutatott fel (ez vb-rekord), ebből kettő piros volt: Ramelow a 40. percben, a kameruni Suffo a 77. percben kapta meg második sárgáját – a németeknek akkor annyival volt több szerencséjük, hogy 2-0-ra még így is megnyerték a mérkőzést.

Mallenco jóval kevesebbel beérte, kilenc sárgát és egy pirosat osztott ki. A Marca szerint Vidics büntetőjénél remekül kiszúrta, hogy a középső védő „ostoba módon” kezezett a tizenhatoson belül, a hajrában viszont nem vette észre, hogy a tizenhatoson belül Sztankovics a „lehető legegyértelműbb” szabálytalanságot követett el „egy német játékos” (Gomez) ellen.

A szintén madridi AS „Podolski és Undiano is elbukott” című írásában kétséget kizáróan a játékvezetőt hibáztatta a találkozó „szétfújásáért”, s kitért arra, hogy Undiano a legnagyobb tévedését a hosszabbításban követte el, amikor „Gomez szituációjánál nem ítélt tizenegyest”.

A sportlap szerint az Eb-ezüstérmes úgy kapott ki, ahogy az Eb-aranyérmes. Jobb volt, többet támadott, kikapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik