Élet-Stílus

Edzettek az “eltűnt” észak-koreai játékosok

Mind a négy eltűntnek vélt észak-koreai labdarúgó ott volt az ázsiai válogatott péntek délutáni edzésén a Johannesburg külvárosában található Makhulong Stadionban.

Az Ilgan Sports című dél-koreai lap korábban arról számolt be, hogy a kapus Kim Mjong Von, a csatár An Csol Hjok, valamint két középpályás, Kim Kjong Il és Pak Szung Hjok nem volt jelen a brazilokkal szemben 2-1-re elvesztett keddi találkozón. Az újság kitért rá, hogy a Koreai NDK előzetesen 23 fős keretet adott meg a Brazília elleni összecsapásra, azonban később a listán már csak 19 név szerepelt.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a hírre reagálva délelőtt bejelentette: a sajtóértesülésekkel ellentétben nem tűnt el négy észak-koreai játékos, mindannyian a csapattal együtt készülnek.

Gordon Watson, a FIFA médiamunkatársa a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek elmondta: az eltűnésről szóló jelentések pletykán és a brazilok elleni meccs előtti jegyzőkönyv elgépelésén alapultak.

Arra a kérdésre, hogy a négy futballista esetleg politikai menedéket kért volna, úgy felelt: szó sincs ilyen drámai eseményről, emberi hiba áll az ügy hátterében.

A KNDK együttese legközelebb hétfőn lép pályára Portugália ellen.

MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik