Élet-Stílus

Rangadóval rajtol a Premier League

A csütörtöki sorsoláson kiderült, hogy csúcsrangadóval kezdőik a Premier League következő szezonja.

Rögtön a nyitányon, augusztus 14-én egymásnak feszül a Liverpool és az Arsenal. Az új szezon első rangadójára az Anfield Roadon kerül majd sor. A „nagy négyes” másik két tagja, a bajnok és kupagyőztes Chelsea és a Manchester United újonc csapat, a West Bromwich Albion, illetve a Newcastle United ellen kezd. A londoni „kékek” első meccsének pikantériája, hogy a birminghami csapatot korábbi játékosa, Roberto Di Matteo irányítja.

A Chelsea egyébként meglehetősen sokat, október 2-ig vár első rangadójára, amikor is az Arsenalt fogadja, a londoni derbi „visszavágójára” pedig a bajnokság leginkább várt játéknapján, a karácsonyi Boxing Dayen kerül sor. Carlo Ancelotti csapata a Manchester Uniteddel december 18-án, a Stamford Bridge-en találkozik először, majd május 7-én látogat a nagy rivális otthonába – az lesz az utolsó idegenbeli meccse a szezonban.

1. forduló, augusztus 14.:
Aston Villa-West Ham
Blackburn-Everton
Blackpool-Wigan
Bolton-Fulham
Chelsea-West Bromwich
Liverpool-Arsenal
Manchester United-Newcastle
Sunderland-Birmingham
Tottenham-Manchester City
Wolverhampton-Stoke

2. forduló, augusztus 21.:
Arsenal-Blackpool
Birmingham-Blackburn
Everton-Wolverhampton
Fulham-Manchester United
Manchester City-Liverpool
Newcastle-Aston Villa
Stoke-Tottenham
West Bromwich-Sunderland
West Ham-Bolton
Wigan-Chelsea

2. forduló, augusztus 28.:
Aston Villa-Everton
Blackburn-Arsenal
Blackpool-Fulham
Bolton-Birmingham
Chelsea-Stoke
Liverpool-West Bromwich
Manchester United-West Ham
Sunderland-Manchester City
Tottenham-Wigan
Wolverhampton-Newcastle

Ajánlott videó

Olvasói sztorik