Élet-Stílus

Kim Jong Hun: Olyan ország nincs, hogy Észak-Korea

A Koreai NDK labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya egy dél-koreai újságírónak válaszolt.

“Olyan ország nincs, hogy Észak-Korea” – mondta Kim Jong Hun, majd jelezte: várja a következő kérdést.

A szakvezető kitért rá, hogy az ország hivatalos neve Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, és nem Észak-Korea. A média képviselőinek pedig a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) munkatársai a lelkükre kötötték, hogy politikai kérdéseket ne tegyenek fel.
A szövetségi kapitány a kedd esti – Kassai Viktor által vezetett meccs előtt – tisztában van vele, hogy a brazilok az esélyesei nemcsak a mérkőzésnek, hanem az egész vb-nek is.
“Azonban mentálisan nagyon erősek vagyunk, és ez a hozzáállás uralkodik majd a meccsen. Ha nyernénk a brazilok ellen, akkor nagy boldogságot szereznénk vezérünknek, Kim Dzsong Ilnek.”

A vb-n a legalacsonyabban rangsorolt (105. hely a világranglistán) észak-koreai együttes szeretne erőt meríteni az 1966-ban a legjobb nyolc közé jutott alakulat teljesítményéből.
“Abból a csapatból még néhányan élnek, és elutazás előtt találkoztunk velük. Sok jó tanáccsal szolgáltak.” – tette hozzá Kim Jong Hun.

Tippelj és nyerj velünk a Facebookon!

MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik