Élet-Stílus

Japán kapitány: nincs megállás!

A nagy terveket dédelgető japán szövetségi kapitány nem foglalkozik különösebben csapata történelmi győzelmével, inkább a következő, Hollandia ellen mérkőzésre koncentrál.

Okada Takesi csapata hétfőn 1-0-ra verte Kamerunt, ezzel az első győzelmét aratta külföldi vb-n, korábbi két sikerét ugyanis a 2002-es, Dél-Korával közösen rendezett tornán aratta.

A kapitány a mérkőzést követő sajtótájékoztatón már nem foglalkozott különösebben a történelmi győzelemmel. “Ahogy lefújták a meccset, elkezdődött a következő” – mondta Okada, akit a vb előtt sokan kritizáltak túlzott optimizmusa miatt, miután elődöntőbe jutást ígért a japánoknak.

“Legközelebb Hollandia ellen kell megtennünk a következő lépést, az elsőn már túlvagyunk az első külföldön aratott világbajnoki győzelemmel, de ezzel nem elégszünk meg. Mindig a következő feladat a legfontosabb” – jelentette ki a japán tréner, aki korábban egyszer már történelmet írt Japán válogatottjával, amelyet elsőként vezetett ki világbajnokságra – még 1998-ban.

A hollandok elleni – június 19-én esedékes – meccsel kapcsolatban Okada Takesi megjegyezte: “Sokkal agresszívabban kell támadnunk annál, mint azt Kamerun ellen tettük”.

Tippelj és nyerj velünk a

Facebookon!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik