Élet-Stílus

A gázkamrában még gyermekét szoptatta

„…láttuk az öregeket és gyerekeket bemenni a krematórium ajtaján, hallottuk a borzalmas sikoltozásokat, és nem láttunk senkit kijönni … a krematóriumnak túl sok volt a munka, gödrökben égették el az embereket … ruhaszortírozásnál az egyik bőröndben egy megfulladt csecsemőt találtunk, akit az anyja ide rejtett … szörnyű jajveszékelést, és segélykiáltást hallottunk” – magyar nők visszaemlékezései az fn.hu-n az auschwitzi Kanada kommandóról.

Az Auschwitzba deportált 430 ezer magyar zsidó közül mintegy negyedmillió volt nő, vagy kiskorú lány – a férfiak jelentős része ugyanis munkaszolgálatot teljesített. Többségüket az érkezést követően rögtön elgázosították, de több tízezer magyar zsidó nőt munkacsapatokban rabszolgaként dolgoztattak. Az egyik legjobb munkahelynek a birkenaui Kanada-kommandó számított – olvasható a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (DEGOB) honlapján, ahol a magyarországi holokauszt történetét több mint 3500 eredeti visszaemlékezés alapján dolgozták fel.

A Kanada az életet is jelenthette

Az áldozatoktól elrabolt nagy mennyiségű holmi tárolására nyáron Auschwitzban hat barakkból álló raktártábort kellett kialakítani. Az ott dolgozó lengyel foglyok munka közben minden, a táborban nélkülözött ételhez, ruhához, cipőhöz, használati tárgyhoz és értékhez hozzájuthattak.

Mivel a háború előtti ínséges időszak során Lengyelországban sokak számára a gyakori kivándorlási célpont, Kanada számított a bőség szimbólumának, a raktártábort hamarosan az egész lágerben csak így emlegették. Az auschwitzi Kanada I-ben átlagosan 1000-1600 férfi és nő dolgozott.
A Kanada II-ben dolgozókat hivatalosan takarító munkacsapatnak (Aufräumungskommando) nevezték, de az alakulatot a foglyok és az SS-ek egyaránt Kanadaként emlegették. A kanadások egy része mindig a raktártáborban robotolt, mások az új transzportok érkezésekor a rámpán (vasúti rakodó) dolgoztak. Kinyitották a vagonok ajtaját, segítettek a kiszállásnál, majd az SS-ek szigorú felügyelete alatt a férfiakat és nőket külön, ötös sorokból álló oszlopokba rendezték.

Kanadások rakodják a deportáltak holmiját a rámpán (forrás: DEGOB)

Kanadások rakodják a deportáltak holmiját a rámpán (forrás: DEGOB)

Összeszedték a rámpán eldobott és a vagonokban hagyott csomagokat, mindent teherautókra rámoltak és a Kanadába szállítottak. Ott kezdődött a szortírozás: a bőröndöket kinyitották, a különböző holmikat átvizsgálták, majd típusok szerint szétválogatták, minden, az eredeti tulajdonosra utaló jelet (név, sárga csillag stb.) eltűntettek.

Féltve őrzött fényképek, levelek…

A tulajdonosok nagy részét az SS a gázkamrákban kivégezte, a munkaképesek pedig teljesen kifosztva kerültek a táborba rabszolgamunkásként. Az elrabolt javakkal vagonok ezreit töltötték meg. A szállítmányokat a Birodalomba küldték és szétosztották a német civil lakosság és a fegyveres erők tagjai között.

A magyar zsidók tömeges deportálása 1944. május 15-én kezdődött, az első transzportok már másnap megérkeztek. A következő nyolc hétben a magyar zsidók soha nem látott, majdnem félmilliós tömege érkezett Auschwitz-Birkenauba, ezzel minden korábbinál nagyobb mennyiségű poggyász öntötte el a tábort. A Kanada-kommandó létszámát tehát drasztikusan emelni kellett.

Május végétől kezdve több csoportban magyar zsidó nők százait vezényelték ideiglenes munkára a Kanada II-be, ahol 1944 nyarán átlagosan 1500-2000 férfi és nő volt. Váltott műszakokban egyszerre több munkacsapat is dolgozott, minden csapatnak megvolt a saját „egyenruhája”: a fehérkendős kommandóban például 700-an voltak beosztva.

1944 nyarán az Auschwitz-komplexumban fogva tartottak létszáma elérte a 135 ezer főt. Túlnyomó többségük hiányos ruházatban, mezítláb, vagy ormótlan fapapucsokban, állandóan éhezve végezte rabszolgamunkáját. Hozzájuk képest a Kanada-kommandóban dolgozó nők kifejezetten szerencsésnek mondhatták magukat.

Teherautóval szállítják az elkobzott holmit a Kanadába (DEGOB)

Teherautóval szállítják az elkobzott holmit a Kanadába (DEGOB)

A Munkácsról deportált testvérpár, Berkovits Rózsi és Lili így értékelték privilegizált helyzetüket: „Irigylésre méltó hely volt, nem kellett éhezni, jutott néha külön egy-egy falat. … A transzportok által hozott csomagokat mi szortíroztuk, azokban mindig akadt ennivaló, amihez titokban hozzá tudtunk jutni, ez megmentett minket az éhhaláltól”.

Egy 16 éves beregbródi lány, W. Sarolta érzékletesen számolt be a Kanadában végzett munkáról: „Ruháktól, ennivalótól, ágyneműtől kezdve a legdrágább ékszerig, féltve őrzött levelekig és fényképekig minden található volt itt. Kezünkön a legszebb dolgok mentek keresztül, hiszen ide mindenki a legjobbját hozta magával, mert arra senki sem számított, hogy még azt az egy hátizsákot sem hagyják meg neki … A mi munkánk aránylag könnyű és jó volt, mi pl. szelektálás alá se estünk már, nem kellett állandóan remegnünk az életünkért.”

Bőröndbe rejtette a csecsemőt
Tizenhat munkácsi nő visszaemlékezéséből

„Mindnyájan az un. Fehérkendős csoportba voltunk beosztva. Ennek az volt a feladata, hogy a transzportok levetett ruháit szortírozza és csomagolja szállításra. Csomagolni csak a finom és jó ruhákat kellett, a kevésbé jókat rongynak szaggattuk darabokra. Ez a munka alapjában véve nem volt nehéz, de borzalmas körülmények között folyt le. Szemben velünk volt ugyanis a krematórium és mi végignéztünk minden érkező csoport szelektálását, láttuk az öregeket és gyerekeket bemenni a krematórium ajtaján, hallottuk a borzalmas sikoltozásokat, és nem láttunk senkit kijönni.

Azt is láttuk ha túl sok transzport jött egyszerre és a krematóriumnak túl sok volt a munka, hogy a krematóriumi gödrökben égették el az embereket. Egyszer megtörtént, hogy ruhaszortírozásnál az egyik bőröndben egy megfulladt csecsemőt találtunk, akit az anyja ide rejtett. Alapjában véve nekünk könnyű volt a helyzetünk, mert bőven volt az organizált ennivalónk, azonban senki sem tudott enni az égett emberhús szagú levegőben, állandó sikoltozások között.”

Jajveszékelés, segélykiáltások
K. S. budapesti nő visszaemlékezéseiből

„A Brezsinka felé mentünk, meg voltunk győződve, hogy gázba visznek, mert a krematórium felé vittek. Beosztottak a Brezsinkára munkára, mely ruha-szortírozásból állott, a transzportok levett ruháit szortíroztuk ki. A bánásmód és élelmezés elég rendes volt, de leírhatatlan lelkiállapotban voltunk, mert állandóan a szemünk előtt vonultak el a transzportok, melyeket vittek egyenesen a gázkamrába. Éjjel- nappal égett a krematórium. Amikor a krematórium már nem győzte az égetést, akkor kivitték a hullákat egy nagy ###, elöntötték mésszel, ráraktak rőzsét és meggyújtották.

Magyar zsidó nők a Kanada-kommandóban (DEGOB)

Magyar zsidó nők a Kanada-kommandóban (DEGOB)

Egy alkalommal, amikor a krematórium mellett haladtam el, borzadva láttam, az óriási teherautót, tele hullákkal és szörnyű jajveszékelést, és segélykiáltást hallottunk. Leírhatatlan lelkiállapotban voltunk állandóan. Gyakran láttuk, amikor a vagonok ajtaját kinyitották, a szó szoros értelmében hullottak ki a hullák a kocsikból. Nagyon sokat őrült állapotban szedtek ki a vagonokból. Szintén életem felejthetetlen jelenetei közé tartozik az is, amikor az óriási teherautó ponyváját felborította a szél, rajta idősebb asszonyokat és férfiakat láttam, cca. 30-an voltak, vitték őket a gázkamra felé. A krematórium udvarán láttam az idős embereket, asztaloknál ültek, ettek, várva a sorsukra.

Borzalmas látvány volt részemre az is, amikor a kiválogatottak között megpillantottam egy fiatal anyát, amint a karján ülő gyermekét szoptatta, menet közben a krematórium felé. Gyakran láttam, amit a férfiakat véresre verték, pofozták az S.S. -ek, a szerencsétlenek elestek, de pillanatok alatt újra lábra kellett állniuk. A sáros pocsolyákban tornáztak és a legcsekélyebbért 25 botütést kaptak. Amikor a transzportok megszűntek, kikerültünk a Brezsinkáról, beosztottak a fonodába. …”

25 ezer embert égettek el egyetlen éjjelen
K. D. budapesti nő visszaemlékezéseiből

„… 150-ed magammal az úgynevezett Kanada kommandóba kerültem. A Kanada kommandó a csomagokat bontotta és a ruhákat szortírozta. Mi jobb elbánásban részesültünk, egyforma csíkos ruhában és piros kendőben voltunk. Cirka 4 hónapig voltam ott. A halottak ruháival dolgoztunk. A zsebekből iratok, fényképek kerültek elő. Lelkileg teljesen tönkre tett bennünket ez a munka. Rettenetes volt mindennap látni az égő kéményeket és messziről látni az égő gödröket. Olyan sok volt már ugyanis a halott, hogy a krematóriumot nem győzték az égetést, hanem szabad gödrökben is égettek. Voltak olyan transzportok, amelyek éjjel érkeztek és válogatás nélkül vitték őket a gázba. Volt olyan éjjel, hogy 25 000 embert égettek el.

Az utolsó magyar transzport az újpesti és pestkörnyéki volt. Utána pár héttel már kevesebb lett a munka, mert nem jöttek transzportok. Akkor a Kanada fel is oszlott. Utolsó borzalmas élményem a Kanadában az volt, hogy oda hozták a férfiakat, akik a gázkamrában dolgoztak és ott gázosították el őket a Kanada ruhagázosítójában. …”

Cikkünk anyagát a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság dokumentumaiból állítottuk össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik