Az utóbbi hetek szűnni nem akaró esőzései komoly rendet vághattak egyes vadon élő állatfajok populációiban. A pusztulás mértékét jelenleg megbecsülni is nehéz, az illetékes természetvédelmi szakemberek ugyanis a jelenleg a gátakon dolgoznak. Most még az embereket védik – mondta el az fn.hu-nak Bakó Botond, a Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegőrzési Osztályának főtanácsosa. A károk felmérése egyébként a területet kezelő nemzeti parkok feladata.
Az ürge megpróbál védekezni
Ürge (fotó: Váczi Olivér)
Mivel statisztika még nem áll rendelkezésre, ezért csak általánosságban beszélhetünk az árvíznek és belvíznek leginkább kitett állatokról. Első sorba kívánkoznak a talajlakó kisemlősök, köztük is az ürge. A talajba fúrt járataikat könnyen elönti a víz, ami ellen úgynevezett földdugókkal védekeznek: földkupacokkal zárják el az alagutak bejáratát Ez azonban csak átmeneti megoldás, a tartós belvíz, áradás hamar átszakítja a torlasz, a kis állat pedig egyszerűen megfullad a saját fészkében.
Tömeges ürgepusztulásról jelenleg nem tudunk, de lokálisan, egy-egy populáció szintjén komoly elhullások lehetnek. Az ürge védett, és úgynevezett Natura 2000 jelölő faj, ami azt jelenti, hogy ahol Európában él, az a terület közösségi oltalom alá kerül Az apró rágcsáló „értékét növeli”, hogy előkelő helyen szerepel számos hazai ragadozó madarunk étlapján.
A vakondnak nem gond
Komoly veszteség érhette az ugyancsak föld alatti járatokban élő, fokozottan védett földikutya-populációkat is. A probléma ugyanaz, mint az ürgénél, ám ez a faj még sérülékenyebb. Országos egyedszámuk pár százra tehető, de az állatok gyakran 15-30 fős populációkban egymástól elszigetelten élnek, egy-egy komoly elöntés lokálisan akár 100 százalékos pusztulást okozhat. A hazai földikutyákat rendszertani hovatartozását alig ismerjük, még azt sem tudjuk biztosan, hogy hány fajuk él füves pusztáinkon – emeli ki Bakó Botond.
Földikutya (forrás:Kiskunsági Nemzeti Park)
A vakondok egyedszáma hazánkban megnyugtatóan magas, és bár ugyancsak a föld alatt töltik életük nagy részét, az elöntéstől nem jönnek komoly zavarba. Vizsgálatok bizonyítják ugyanis, hogy a rövidlátó kis rovarevők kiváló úszók, akár hosszabb távot is gond nélkül megtesznek a vízben. Nem kell féltenünk a vadon élő hörcsögöket sem, ők is tudnak vigyázni a bőrükre, könnyen elmenekülnek a víz elől.
Az ár elől menekülő vakond (MTI)
Mi vigyázunk a hörcsögre
A hörcsögök legnagyobb problémáját az ember jelentette, sokáig kártevőként tartották számon, Nyugat-Európából részint az irtás, részint a mezőgadasági termelés jellegének átalakulása miatt gyakorlatilag szinte teljesen kipusztult. Az európai törzsállomány jórészt Magyarországon él, ezért természetvédelmileg az egész kontinens számára sorsuk hazai alakulása kiemelt jelentőségű, főleg, miután eurómilliókat költöttek nyugati visszatelepítésükre – sikertelenül.
Magatehetetlen nagykócsagfióka az elöntött fészek mellett a Tisza-tavon – őt megmentették (MTI)
A hörcsögállomány helyzete nálunk kielégítő, annak ellenére, hogy egyedszámuk hatalmas keretek közt hullámszerűen változik. Időnként olyan hihetetlen mértékben képesek elszaporodni, hogy minden elérhető táplálékot felfalnak, ami egy idő múltán az állomány összeomlásához vezet: 90-95 százalékuk is éhen pusztulhat, majd a folyamat kezdődik elölről – mondja a szakember.
A békára is veszélyes
A madarak közül elsősorban a nádasokban épp most kotló gémek sínylik meg az áradást, mert fészkeiket elmossa a víz, ezzel egész fészekaljak, vagyis generációk pusztulnak el. Lokálisan ugyancsak egész partlakó fészekaljakat pusztíthat el egy-egy nedvességtől leomló löszfal. Több madárfaj, köztük a legszínesebb madarunk, a gyurgyalag és a fokozottan védett parti fecske költ ilyen helyen.
Azt gondolnánk, hogy a vízhez kötődő életmódot folytató kétéltűek számára az elmúlt hetek paradicsomi állapotot jelentettek. Ez részben igaz is, hiszen a például vízben tanyázó unkák vagy kecskebékák felnőtt egyedei számára valóban kellemes a sok víz és az ezzel járó feldúsult szúnyogsereglet.
Sárgahasú unka (fotó: Bakó Botond)
Az ebihalak számára azonban a pusztulást jelenti. A tavasszal lerakott peték, lárvák a sekély tavakban, pocsolyákban érzik jól magukat: számukra végzetes, ha az áradás mély tavakba, folyóvízbe mossa őket. A szakember szerint lokálisan a békák legifjabb nemzedékénél is előfordulhat 100 százalékos pusztulás.
Csak a „gyengék” kerülhetnek végveszélybe
Helyrehozhatatlan károk azért valószínűleg nem történtek, az állatfajok sokkal erősebbek annál, hogy néhány heti eső elmossa őket a föld színéről. Az extrém időjárás nem példa nélküli, évmilliók evolúciója alkalmazkodóvá tette az állatokat. Az egyes populációkat kétség nélkül sokkhatás érte, de ha az állomány egyébként egészséges, tragédiától nem kell tartani.
Rákosi vipera (forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület)
Ha azonban más okokból a faj már a kihalás szélére sodródott, egy-egy durva természeti csapás megadhatja a „kegyelemdöfést”. Bakó Botond a rákosi viperát emeli ki, amely kizárólag Magyarországon él, vagyis a világ viperaállománya a hazai 4-500 kígyó és a szakembereink kezében van. Ezek a kígyók sík vidéken élnek, tücsöklyukakba húzódnak vissza, ezért a nagy területet elöntő belvíz könnyen elpusztíthatja őket.
