Élet-Stílus

Csoportmustra: két súlycsoport

A hollandoknak kötelező feladat a csoport megnyerése, a második helyre ugyanakkor szinte egyenlő eséllyel pályázik Kamerun, Dánia és Japán.

A végső győzelemre is hollandok számára a csoportelsőség a cél. A selejtezősorozatot hibátlanul letudó, a FIFA-világranglista előkelő harmadik helyén tanyázó „tulipánosoknak” nem okozhat gondot a továbbjutás. A második helyért azonban nagy tülekedés várható, hiszen a Dél-Afrikába elsőként kijutó Japán, a legutóbbi három tornáján – 1986-ban, 1998-ban és 2002-ben – a csoportkörből továbblépő Dánia, valamint az Afrikából legtöbb, szám szerint hat vb-n szereplő Kamerun egyaránt esélyes annak megszerzésére.

A csoport favoritjai

Hollandia
Nyolc mérkőzésből ugyanannyi győzelem – azaz hibátlanul zárta az európai zóna 9. selejtezőcsoportjának küzdelmeit a holland válogatott. Ráadásul úgy tűnik, a szövetségi kapitányként tétmeccsen hibátlan Bert van Marwijk legénysége sikeresen átmentette formáját. Legalábbis erre utalnak a magabiztosan abszolvált felkészülési mérkőzések, közte az éppen Magyarország elleni, gólzáporos győzelemmel. Az elsősorban remek támadójátékosaira építő, így a közönség szimpátiáját minden bizonnyal megnyerő Oranje nem titkolt célja a végső győzelem megszerzése. „Van egy küldetésünk: meg kell nyernünk a világbajnokságot” – nyilatkozta Frank de Boer, Marwijk asszisztense.

Kamerun
Habár az 1990-es, negyeddöntőt érő fényük némiképpen megkopott már, az afrikai csapatként legeredményesebb vb-szereplőnek számító „szelídíthetetlen oroszlánokat” korai lenne leírni. A Lyon, a Rangers és a PSG karmestereként ismertté vált Paul le Guen révén van egy korszerű futballt propagáló trénerük, a selejtezősorozatban kilenc gólig jutó Samuel Eto’o személyében pedig egy hidegvérű befejező csatáruk. Nem elhanyagolható az Eto’o mögött felvonultatott középpálya sem, Jean Makounnal és Alexandre Songgal. Hollandia mögött Kamerun a legesélyesebb a továbbjutásra.

Futottak még?

Dánia
A Morten Olsennel a kispadon magát újra a világ élvonalába verekedő dán válogatott alaposan megkeserítheti az „oroszlánok” dolgát. A négy évvel ezelőtti tornát, majd a 2008-as Eb-t is kihagyó északiak meglepően könnyedén kvalifikálták magukat a számunkra gyászos emlékezető selejtezőcsoportból, megelőzve a szuperfavorit Portuáliát és az örök rivális svédeket. És nem mellesleg, nekik a statisztika kedvez: legutóbbi három világbajnokságukon túlélték a csoportkört, mi több, egyszer a nyolcaddöntőt is…

Japán
Az 1998-as, franciaországi világbajnokságon már szövetségi kapitányként tevékenykedő Okada Takesi rövid kitérő után tért vissza a nemzeti csapat élére, alapos vérfrissítést eszközölve. Az ázsiai tornák favoritjaként számon tartott csapata ennek megfelelően sikerrel vette a selejtezősorozatot , elsőként váltva jegyet a dél-afrikai tornára.

A keret nagy hiányzója a mindössze 29 évesen visszavonuló Nakata Hidetosi, akinek rutinját – pályára lépett válogatottja minden meccsén az 1998-as franciaországi, a 2002-es, hazai (Dél Koreával közösen), és az 2006-os németországi világbajnokságon – a Celtic karmestere, Nakamura Sunszuke igyekszik majd pótolni.

Akiktől sokat várnak

Arjen Robben (holland), Dirk Kuyt (holland), Nicklas Bendtner (dán), Jon Dahl Tomasson (dán), Nakamura Sunszuke (japán), Honda Keiszuke (japán), Samuel Eto’o (kameruni), Jean Makoun (kameruni), Alexandre Song (kameruni)

Kulcsmeccs

Kamerun-Dánia
Június 14-én, Pretoriában csap össze Kamerun és Dánia együttese. Túl az első csoportkörön, némiképp tisztább lesz a helyzet, így könnyen lehet, hogy ez az összecsapás dönt majd a kvartett második, továbbjutást érő helyéről.

Mementó

1992. június 22. emlékezetes napja a futballtörténelemnek. Akkor feszült egymásnak a göteborgi Eb-elődöntőben a Marco van Basten nevével fémjelzett holland és a tornára pótcsapatként beugró dán válogatott. A szuperfavoritnak tartott címvédő Frank Rijkaard révén még hosszabbításra mentette a meccset, de a büntetőpárbajban alulmaradt. Éppen Van Basten hibázott…

A csoport halmozói

9 – Morten Olsen kilenc éve vezeti a dán válogatottat, ezzel abszolút csúcstartó a mezőnyben, szemben a Kamerunt tavaly júniustól vezető Le Guennel.

A csoport mérkőzései
2010. június 14.:
13:30: Hollandia–Dánia, Soccer City, Johannesburg
16:00: Japán-Kamerun, Free State Stadion, , Bloemfontein

2010. június 19.:
13:30: Hollandia-Japán, Durban Stadion, Durban
20:30: Kamerun-Dánia, Loftus Versfeld Stadion, Pretoria

2010. június 24.:
20:30: Kamerun-Hollandia, Green Point Stadion, Fokváros
20: 30: Dánia-Japán, Royal Bafokeng Stadion, Rustenburg

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik