Élet-Stílus

Csoportmustra: Anglia és a többiek

A vb-esélyesek közé sorolt Anglia kiemelkedik a csoportjából, és mellette az Egyesült Államok lehet a C jelű négyes másik továbbjutója.

Angliának nem okozhat gondot továbbjutni a C csoportból, miután a sors verhető csapatokat, az Egyesült Államokat, Algériát is Szlovéniát sodorta az útjába.

Több szakértő, köztük aranylabdás Lionel Messi szerint a szigetországi együttes a vb egyik esélyese, de a szigetországiak esetében nem ért óvatosnak lenni, hiszen többször elfordult már, hogy nagy reményekkel vágtak neki egy-egy tornának, végül csalódottan tértek haza.

A csoport favoritjai

Anglia
A háromoroszlános csapat eddigi egyetlen vb-győzelmét az 1966-os hazai rendezésű világbajnokságon aratta, külhonban termett babér a számára, mindössze egyszer jutott a negyeddöntőnél tovább, kereken húsz esztendeje, Olaszországban negyedik volt, miután az elődöntőben büntetőkkel kapott ki a későbbi győztes német válogatottól.

Anglia szégyenszemre lemaradt a legutóbbi, 2008-as kontinenstornáról, a klubedzőként sikert sikerre halmozó Fabio Capello ezután foglalta el a kapitányi hidat, és a sztárokból egységes csapatot kovácsolt, amely aztán könnyedén jutott ki a dél-afrikai vb-re, kilenc győzelemmel és egy vereséggel, 34 rúgott góllal zárta a selejtezőt. A csapat talizmánja, Wayne Rooney egymaga kilenc alkalommal talált be a kvalifikációs sorozatban, és az ő teljesítménye Dél-Afrikában is meghatározó lesz. Ha megismétli a Manchester Unitedben nyújtott produkcióját és végig higgad marad, akkor Angliával valóban számolni kell.

Egyesült Államok
A korábban kézlegyintéssel elintézett amerikaiak mára olyannyira megtanultak futballozni, hogy az lenne meglepetés, ha nem jutnának tovább a csoportból. Az Egyesült Államok válogatottja, amely sorozatban hatodik alkalommal jutott ki a vb-re, a főpróbának tekinthető, tavaly nyári Konföderációs-kupán megmutatta oroszlánkörmeit, taktikus játékkal véget vetett a spanyolok hosszú veretlenségi sorozatának, ezzel bejutott a döntőbe, ám ott hiába vezetett 2-0-ra a brazilok ellen, végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Persze esetében az ezüst nagyon szépen csillog. Dél-Afrikába különösebb megerőltetés nélkül, a selejtezőcsoportját megnyerve jutott el – és a vb-n minden bizonnyal ott lesz a 16 között a szervezetten bekkelő és jól kontrázó amerikai csapat.

Futottak még?

Algéria:
Az észak-afrikai válogatott 24 év után először jutott ki a vb-re, miután a rájátszásban 1-0-ra legyőzte az Afrika legjobbját, Egyiptomot. Említésre méltó, hogy a főleg Európában játszó labdarúgókra építő Algéria az idei kontinenstornán elődöntős volt, az afrikai vb-selejtező második körében pedig Szenegált is elbúcsúztatta, ellenek ellenére vérmes reményei nem lehetnek Dél-Afrikában, a csoportból való továbbjutás is nagy bravúr lenne a részéről – és egyúttal történelmi tett is, miután eddig két világbajnoki szereplése során, 1982-ben és 1986-ban sem élte túl csoportkört. Most sem fogja…

Szlovénia:
Matjaz Kek szövetségi kapitány csapata a pót-selejtezőben nem is meglepetésre idegenben lőtt góllal búcsúztatta a sokkalta esélyesebbnek vélt oroszokat, ezzel Szlovénia nyolc év után jutott ki újra nagy tornára. Korábban a 2000-es Európa-bajnokságon, valamint a 2002-es vb-n szerepelt, és bár egyik alkalommal sem jutott tovább a csoportjából, az akkori csapat erősebb volt, mint a mostani. Azzal együtt is, hogy a jelenlegi keretben ugyancsak akad néhány nemzetközileg ismert és elismert labdarúgó, például a West Bromwich Albiont erősítő Robert Koren, valamint a Bundesligában edződő, a vb-selejtezőben öt gólt szerző Milivoje Novakovic.

Akiktől sokat várnak

Wayne Rooney (angol), Frank Lampard (angol), Landon Donovan (amerikai), Tim Howard (amerikai), Karim Ziani (algériai), Robert Koren (szlovén)

Kulcsmeccs

Anglia-Egyesült Államok
A C csoport két favoritja éppen egymás ellen mutatkozik majd be a vb-n, és a június 12-én esedékes meccsük akár a csoport első helyéről is dönthet. Papíron az angolok tűnnek esélyesebbnek, annál is inkább, mert az örökmérleget tekintve sokkal jobban állnak tengerentúliaknál: hét győzelem mellett csak kétszer kaptak ki az amerikaiaktól.

Mementó
Az angol és az amerikai válogatott világbajnokságon eddig egyszer, 1950. június 29-én, Belo Horizontében találkozott, és nagy meglepetésre Joe Gaetjens első félidőben szerzett góljával az Egyesült Államok 1-0-ra legyőzte a szigetországi csapatot. Ez az eredmény olyannyira valószínűtlen volt, hogy a britek otthon úgy tartották, nyomdai hiba történhetett, elírás az 1-0, az angolok nyilván 10-1-re nyertek – pedig nem…

A csoport halmozói
10 – az angolok utóbbi 10 vb fellépésükön valamennyiszer túlélték a csoportkört.

A csoport mérkőzései
2010. június 12.
20:30: Anglia-Egyesült Államok,Royal Bafokeng Stadion, Rustenburg

2010. június 13.
13:30: Algéria-Szlovénia, Mokaba Stadion, Polokwane

2010. június 18.
16:00: Szlovénia-Egyesült Államok, Ellis Park Stadion, Johannesburg
20:30: Anglia-Algéria, Green Point Stadion, Fokváros

2010. június 23.
16:00: Szlovénia-Anglia, Mandela Stadion, Port Elizabeth
16:00: Egyesült Államok-Algéria, Loftus Versfeld Stadion, Pretoria

Ajánlott videó

Olvasói sztorik