Élet-Stílus

Cotto legyőzte Foremant

A kisváltó-, majd a váltósúly után nagyváltósúlyban is profi világbajnoki címet szerzett Miguel Cotto, miután magyar idő szerint vasárnap hajnalban technikai KO-val legyőzte az izraeli Yuri Foremant.

Az eseményt óriási érdeklődés előzte meg, aminek külön pikantériát kölcsönzött, hogy az otthont adó New York Yankee-stadionba is 34 év elteltével tért vissza a boksz. A mérkőzésen Cotto volt a kezdeményezőbb a Boksz Világszövetség (WBA) címvédőjével szemben, ezzel együtt sokáig nem történtek különösebb dolgok. A hetedik menetben azonban Foreman kétszer is megcsúszott, emiatt a jobb térde megsérült, innentől kezdve pedig már nem tudott megfelelően mozogni. A nyolcadik szakaszban ismét tett egy rossz lépést, ezután egy törölköző repült a ringbe, de a mérkőzésvezető nem vetett véget az összecsapásnak, mert nem tudta, melyik fél dobta be, ráadásul úgy ítélte meg, hogy Foreman még képes küzdeni. A kilencedik menetben aztán egy nagy Cotto ütés nyomán egyértelművé vált a helyzet: az izraeli a kötelekre támaszkodva jelezte, hogy befejezte.

Cotto 35-ik győzelmét aratta – mellettük két vereség számlál -, míg Foreman 29-ik mérkőzését vívta, és először kapott ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik