Élet-Stílus

Eltört Drogba keze, nem játszhat a vb-n?

Elefántcsontpart 2-0-ra legyőzte Japán együttesét felkészülési meccsen, ám ez senkit nem érdekel, Drogba ugyanis kezét törte.

A két vébé résztvevő felkészülési meccsét Sionban rendezték. Elefántcsontpart végül 2:0-ra győzött Tulio öngólja és Toure 81. percben szerzett góljával.

A 19. percben Didier Drogba cserét kért, a támadót azonnal a sioni stadionhoz közeli kórházba szállították – írja az NSO. Az első jelentések singcsonttörésről szólnak. A francia sportlap, a L’Équipe honlapja közölte: munkatársának a támadó arról beszélt, nem vehet részt a világbajnokságon.

Frissítés:

A sérülést a japánok brazil származású játékosa, Tulio okozta, amikor egy szerelési kísérlet során ütközött a Chelsea sztárjával. Drogba még a földre kerülése előtt fájdalmas arcot vágott. Mint ahogy az alábbi videón is látható, már akkor komolynak tűnt a sérülés.

Tulio egyébként öngólt szerzett a mérkőzésen, csakúgy, mint három napja az angolok ellen is.

„Roppant kellemetlen, ami történt, hiszen a kapitányunkról, a világ egyik legeredményesebb csatáráról van szó” – jelentette ki Eriksson, aki sajtótalálgatások szerint a keretből az utolsó szűkítésnél kikerülő Bakary Konét hívja be Drogba helyére.

Nemzeti Sport Online

Ajánlott videó

Olvasói sztorik