Élet-Stílus

Erőpróba és emlékezés a Puskás Stadionban

A magyar labdarúgó-válogatott szombat este nyolc órakor a dél-afrikai világbajnokságra készülő németeket fogadja a Puskás Ferenc Stadionban.

A magyar válogatott 22. alkalommal találkozik Németország csapatával, de ha az NSZK és az NDK elleni múltbeli találkozókat is beleszámítjuk, akkor a szombati randevú az 50. lesz a sorsban. Kétségkívül a legemlékezetesebb, egyben a legfájóbb 1954. július 4-én lejátszott, NSZK elleni vb-döntő, amelyen esélyenként 3:2-es vereséget szenvedtünk.

Az eddigi utolsó meccsre ugyanakkor már jóval szívesebben emlékezhetünk, miután a német futball-legenda, Lothar Matthäus irányításával a magyar csapat 2004. június 6-án 2-0-ra nyert Kaiserslauternben. Az akkori duplázó, Torghelle Sándor most is ott van a keretben, sőt, vélhetően a kezdőben kap helyet. Az előzetesen megadott tizenegyben rajta kívül még egy játékos, jelesül a kapus Király Gábor is a német másodosztályban húzta le az előző szezont, de Szélesi Zoltánnak, valamint Huszti Szabolcsnak sem lesznek ismeretlenek az ellenfél játékosai, hiszen ők is megfordultak Németországban.

A Bundesliga iránt kevéssé érdeklődő szurkolók azonban ne csodálkozzanak azon, ha akad néhány olyan játékos a „megfiatalított” és a vezérét, Michael Ballackot elveszítő a német együttesben, akiknek a neve elsőre nem sokat mond.

Ezzel együtt – természetesen – nem mi vagyunk a felkészülési meccs esélyesei.

A németek szakvezetője találkozó kapcsán rendkívül fontos mérkőzésről beszélt, és hangsúlyozta, csapata mindenképp győzni akar. Jocahim Löwnek a magyar válogatott ellen nyílik először lehetőség arra, hogy a többhetes edzőtáborozás során begyakorolt taktikai elemeket élesben tesztelje a játékosaival. A szövetségi edző még nem döntötte el, hogy válogatottja milyen felállásban, 4-3-3-ban, 4-5-1-ben vagy 4-4-2-es játszik majd a vb-n, erre vonatkozóan Budapesten is igyekszik tapasztalatokat gyűjteni.

Erwin Koeman, az őszi Eb-selejtezőre készülő magyarok szövetségi kapitánya több újoncot, az U20-as vb-bronzérmes Gulácsi Pétert, Koman Vladimirt és Németh Krisztián mellett a Videoton védőjét, Elek Ákost is meghívta a Németország elleni találkozóra.
Erőpróba és emlékezés a Puskás Stadionban 1

„Hatalmas kihívás ez a mérkőzés a számunkra. Ugyanakkor ahhoz, hogy az Európa-bajnoki selejtezőben sikeresen szerepeljünk, elengedhetetlen, hogy ilyen képességű együttesekkel találkozzunk, mint a német vagy a holland. A játékosaim ezeken az összecsapásokon a saját bőrükön tapasztalhatják meg, hogy sokkal gyorsabban kell gondolkodniuk és cselekedniük, ha jó eredményt szeretnének elérni a világbajnoki résztvevő gárdák ellen” – nyilatkozta minap az MTI-nek a holland szakvezető.

A két edző, illetve a két csapat mellett a rendőrség is készül a magyar-németre. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány a németek elleni mérkőzéssel összefüggésben a főváros egész területén fokozott ellenőrzést rendelt el szombaton reggel 8-tól éjfélig.

A szombat esti meccs több szimpla felkészülési mérkőzésénél, hiszen egyben megemlékezést is jelent a berlini fal leomlásának 20. évfordulójáról, illetve az ezzel kapcsolatos magyar szerepvállalásról. A tavaly november 9-i évforduló kapcsán a magyarok elleni partit eredetileg korábbra tervezték, de arra csak most kerül sor.

Felkészülési mérkőzés:
Magyarország-Németország, 20:00
Puskás Ferenc Stadion, vezeti: Bo Larsen (dán)
Várható kezdőcsapatok
Magyarország: Király – Bodnár, Vanczák, Juhász, Bodor – Szélesi, Vadócz – Huszti, Koman, Dzsudzsák – Torghelle
Németország: Neuer – Boateng, Mertesacker, Friedrich, Aogo – Khedira, Trochowski, Özil, Kroos, Podolski – Klose

—-Az eddigi találkozók—-
1909. április 4., Budapest: Magyarország-Németország 3-3
1911. december 17., München: Németország-Magyarország 1-4
1912. április 14., Budapest: Magyarország-Németország 4-4
1912. július 3., Stockholm: Magyarország-Németország 3-1 – olimpia
1920. október 4., Berlin: Németország-Magyarország 1-0
1921. június 5., Budapest: Magyarország-Németország 3-0
1922. július 2., Bochum: Németország-Magyarország 0-0
1924. szeptember 21., Budapest: Magyarország-Németország 4-1
1930. szeptember 28., Drezda: Németország-Magyarország 5-3
1932. október 30., Budapest: Magyarország-Németország 2-1
1934. január 14., Frankfurt: Németország-Magyarország 3-1
1936. március 15., Budapest: Magyarország-Németország 3-2
1938. március 20., Nürnberg: Németország-Magyarország 1-1
1939. szeptember 24., Budapest: Magyarország-Németország 5-1
1940. április 7., Berlin: Németország-Magyarország 2-2
1940. október 6., Budapest: Magyarország-Németország 2-2
1941. április 6., Köln: Németország-Magyarország 7-0
1942. május 3., Budapest: Magyarország-Németország 3-5
1952. május 18., Budapest: Magyarország-NDK 5-0
1954. június 20., Bázel: Magyarország-NSZK 8-3 – vb-csoportmérkőzés
1954. július 4., Bern: NSZK-Magyarország 3-2 – vb-döntő
1957. december 22., Hannover: NSZK-Magyarország 1-0
1959. május 1., Drezda: NDK-Magyarország 0-1
1959. november 8., Budapest: Magyarország-NSZK 4-3
1961. április 16., Budapest: Magyarország-NDK 2-0 – vb-selejtező
1961. szeptember 10., Berlin: NDK-Magyarország 2-3 – vb-selejtező
1963. október 19., Berlin: NDK-Magyarország 1-2 – Eb-selejtező
1963. november 3., Budapest: Magyarország-NDK 3-3 – Eb-selejtező
1965. május 23., Lipcse: NDK-Magyarország 1-1 – vb-selejtező
1965. október 9., Budapest: Magyarország-NDK 3-2 – vb-selejtező
1967. szeptember 27., Budapest: Magyarország-NDK 3-1 – Eb-selejtező
1967. október 29., Lipcse: NDK-Magyarország 1-0 – Eb-selejtező
1970. szeptember 9., Nürnberg: NSZK-Magyarország 3-1
1972. március 29., Budapest: Magyarország-NSZK 0-2
1972. szeptember 3., Passau: Magyarország-NDK 2-0 – olimpia
1973. május 16., Karl-Marx-Stadt: NDK-Magyarország 2-1
1973. november 21., Budapest: Magyarország-NDK 0-1
1974. április 17., Dortmund: NSZK-Magyarország 5-0
1976. szeptember 22., Berlin: NDK-Magyarország 1-1
1978. november 15., Frankfurt: NSZK-Magyarország 0-0
1979. március 28., Budapest: Magyarország-NDK 3-0
1980. november 18., Halle: NDK-Magyarország 2-0
1983. szeptember 7., Budapest: Magyarország-NSZK 1-1
1985. január 29., Hamburg: Németország-Magyarország 0-1
1987. július 28., Lipcse: NDK-Magyarország 0-0
1987. november 18., Budapest: Magyarország-NSZK 0-0
1994. október 12., Budapest: Magyarország-Németország 0-0
2001. augusztus 15., Budapest: Magyarország-Németország 2-5
2004. június 6., Kaiserslautern: Németország-Magyarország 0-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik