Élet-Stílus

Tokaj: a bor fővárosában a borról szól a hétvége

Már hagyomány a május végi Tokaji Borok Fesztiválja.

Hagyományosan a Polgármesterek Borának átadó ceremóniájával kezdődik a Tokaji Borok Fesztiválja. A különleges, limitált mennyiségben kiadott és kereskedelmi forgalomba nem kerülő, hatszáz palacknyi, 2007-es évjáratú 5 puttonyos aszút és a hatezer üvegnyi 2009-es kései szüretelésű hárslevelűt a borvidék 27 településének vezetői veszik át május 28-án, pénteken délután öt órakor Tokaj főterén.

A bor kiváló minőségéről természetesen a látogatók is meggyőződhetnek a helyszínen, ahol tizenkét helyi és egy egri borház kínálja termékeit egész hétvégén. A város sétálóutcájában a pincészetek mellett népművészeti bemutatók, kézműves vásár és különleges gasztronómiai kínálat is várják a látogatókat.

A három nap alatt folyamatosan zajlanak a programok a fesztiválszínpadon, ahol határon inneni és túli hagyományőrző csoportok, könnyűzenei együttesek lépnek fel, a Paulay Ede Színházban pénteken Zséda ad koncertet, szombaton este pedig Kálmán Imre nagysikerű operettjét, a Marica grófnőt mutatják be. Az egykori zsinagógába, a Kulturális és Konferenciaközpontba a komolyzene barátait várják, ott vasárnap Chopin-estet rendeznek.

Több új tárlat is megnyílik a hétvégén a város kiállítótermeiben – egyebek mellett Virók Csilla festőművész és Iszkander Baget szír fotóművész kiállítását is láthatják a Tokajba látogatók -, a múzeumban pedig az érdeklődők az egykori tokaji vár feltárt régészeti leleteit tekinthetik meg. Május 29-én, szombaton rendezik meg a tiszai halászléfőző versenyt, lesz pincérfutóverseny és persze borbemutató, borkiállítás, borkóstolás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik