Élet-Stílus

Löw Budapesten szűkíti keretét

A szombat este Budapesten, a Puskás Ferenc-stadionban sorra kerülő mérkőzést követően jelöli ki a világbajnokságra utazó szűkített keretét Joachim Löw - nyilatkozta a Nationalelf menedzsere, Oliver Bierhoff.

“Olyan ellenfelet kerestünk, amely csapatunkat komoly megméretés elé állítja” – mondta Bierhoff a Puskás Ferenc Stadionban rendezendő, szombat esti barátságos találkozó előtt, kiemelve, hogy Magyarország nagy futballhagyományokkal rendelkezik, és – Németországhoz hasonlóan – a labdarúgásért rajongó ország. “Több ok is szólt Magyarország mellett, és boldogok vagyunk, hogy Budapesten játszhatunk” – nyilatkozta.

Bierhoff szerint a német válogatott számára rendkívül fontos a szombat esti, budapesti találkozó, amelyet a világbajnokság előtti főpróbának nevezett. Emlékeztetett arra, hogy Joachim Löw szövetségi kapitánynak közvetlenül a hétvégi mérkőzés után kell kijelölnie a leszűkített keretet a dél-afrikai világbajnokságra. Éppen ezért, a Puskás Ferenc Stadionban minden valószínűség szerint valamennyi játékos pályára lép, és a szakvezető ezt követően dönt majd arról, hogy ki utazik Dél-Afrikába. “Azt megígérhetem, hogy mindent beleadunk, és Magyarország ellen jó és emlékezetes játékot kívánunk nyújtani” – hangsúlyozta a német válogatott menedzsere, aki azt azonban elismerte: bár felesége magyar, az ő magyar nyelvtudása még jócskán hagy kívánni valót maga után.

Bierhoff utalt arra, hogy egy erősen megfiatalított német válogatott utazik majd a világbajnokságra. Ennek kapcsán a legnagyobb tehetségek között a középpályán szereplő Marko Marint és Mesut Özilt említette. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy több az olyan játékos – mint például Philipp Lahm, Bastian Schweinsteiger, Per Mertesacker, Lukas Podolski és Marcell Jansen -, aki már a 2006-os világbajnokságon is szerepelt, sőt a csatár Miroslav Klose 2002-ben is a világbajnoki csapat tagja volt. Azaz – tette hozzá – rutinos játékosokból sem lesz hiány.

A német válogatott vb-esélyeivel kapcsolatban a menedzser felettébb derűlátóan nyilatkozott, és egyáltalán nem tartotta kizártnak, hogy Németország megszerzi negyedik világbajnoki címét. Hozzáfűzte azonban, hogy minden derűlátása ellenére a döntés úgyis a pályán születik meg. “Világbajnokok akarunk lenni, de ebbe a többiek is beleszólnak majd” – hangoztatta Bierhoff.

A menedzser úgy értékelte, hogy az esélyesek köre meglehetősen nagy. Az első helyen az Európa-bajnok Spanyolországot említette, és úgy vélekedett, hogy Brazília is ki akarja köszörülni a 2006-os világbajnokságon tekintélyén esett csorbát. De úgy ítélte meg, hogy Anglia is sokat fejlődött, és nagyon erős Argentína is.

Barátságos mérkőzés (május 29., szombat):

Magyarország-Németország
Puskás Ferenc-stadion, 20:00

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik