Élet-Stílus

Kézilabda: bajnok a Veszprém

Megvédte bajnoki címét az MKB Veszprém, miután a férfi kézilabda NB I döntőjének harmadik összecsapásán, magabiztosan verte a Pick Szeged csapatát.

Erősen kezdett a Pick, de a hazaiak – miután kihagytak egy büntetőt és emberhátrányban is voltak – fordítottak, és elhúztak 8-4-re. A szegedi időkérés hatott a vendégekre, mert Zvizej vezérletével felzárkóztak 10-9-re. Ekkor azonban megrázta magát a címvédő, és egy 7-1-es szériával gyakorlatig eldöntötte a csata és egyben a háború sorsát.

Tízgólos hazai előnnyel indult a második játékrész, mely már nem hozott változást, a tartalékos vendégek – támadásban három poszton is cserélniük kellett, így nem tudtak gyors akciókat vezetni -, a második félidőben sem tudtak felzárkózni. A tetemes előny birtokában a hazaiak már a lelkes publikumnak is igyekeztek megfelelni: lendületük nem lankadt, a különbség pedig egyre hízott, olyannyira, hogy a végén már edzőmérkőzés jellege lett a csatának. A negyven lőtt gól magáért beszél, a szurkolók pedig vastapssal köszönték meg az újabb aranyérmet.

Története 18. bajnoki címét szerezte a Veszprém, imponáló magabiztossággal.

Budapest Bank férfi liga, döntő, 3. mérkőzés:

MKB Veszprém-Pick Szeged 40-28 (22-12)
A párharc végeredménye: 3-0 a Veszprém javára.

Kézilabda: bajnok a Veszprém 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik