Élet-Stílus

Elkezdték a németek – videó

A német válogatott Aachenben felkészülési találkozón 3-0-ra legyőzte Máltát. Az igencsak „kísérleti” jellegű csapat mindössze az első és a második félidő elején, valamint a hajrában pörgött, úgy tűnt, a németek inkább edzésnek fogják fel a találkozót.

A legtöbb kulcsember egyéb elfoglaltsága miatt – a Bayern München és a Werder játékosai a német-, míg Michael Ballack az angol kupadöntőre hangol – Joachim Löw elsősorban a fiataloknak, és a még „nem bejáratott” játékosoknak igyekezett lehetőséget adni.

A Neuer – Beck, A. Friedrich, Tasci, Aogo – Khedira – Trochowski, Kroos – Cacau, Podolski – Kiessling tizeneggyel kezdő házigazdák az elejét igencsak megpörgették. Előbb Kroos ágyúzott távolról, majd Podolski hibázott, nem úgy az első válogatott gólját szerző Cacau, aki a debütáló Aogo centerezése után a kapuba fejelt. A folytatásban is az Aogo és Beck révén a széleken operáló németek voltak veszélyesebbek, ám a csatárok – elsősorban Kiessling – rendre célt tévesztettek.Kroos távoli bombája, majd ziccere a Ferencvárost erősítő Haber kvalitásait dicsérte, de két alkalommal honfitársai is kihasználták Tasci helyezkedési hibáit: Briffa lövésénél neuer védett nagyot, majd Cohen lőtt távolról fölé és mellé.

Németország-Málta – összefoglaló:


Szünet után a Kroost váltó dortmundi Grosskreutznak köszönhetően növelte előnyét a vb-résztvevő. A középpályás Podolskit ugratta ki, a kölni okosan visszagurított, s az érkező Cacau megszerezte második gólját a Nationalelfben. Alig három perccel később ismét Grosskreutz szöktette Podolskit, a szélsőt játszó támadó a kapu előtt keresztbe lőtt, Scicluna pedig hatalmas gólt lőtt – sajna, a saját kapujába. A folytatásban a németek nem erőltették a góllövést, a hajrára ugyan ismét felgyorsították a ritmust, azonban Cacau és Kiessling is ziccert rontott, míg Trochowski lövése a kapufáról pattant vissza.

A kezdők közül a két gólt szerző Cacau és a középpályán tüsténkedő Kroos, míg a kispadról beállók részéről a két gólban is főszerepet vállaló Grosskreutz, illetve a védelemnek több stabilitást adó klubtársa, Hummels játszott jól.

vb-felkészülési mérkőzés

Németország-Málta 3-0 (1-0)
Aachen, Tivoli, 26 ezer néző. Vezette: Hamer (luxemburgi)
Gól: Cacau (16., 58.), Scicluna (öngól, 61.)
Németország: Neuer – Beck (Träsch, 57.), A. Friedrich (Westermann, 72.), Tasci (Hummels, 46.), Aogo (Boateng, 79.) – Khedira (Reinartz, 72.) – Trochowski, Kroos (Grosskreutz, 57.) – Cacau, Podolski – Kiessling
Málta: Haber – A. Muscat, A. Agius, Scicluna, Bajada – Pace (Cilia, 9.), Grima (Woods, 75.) – Briffa, R. Fenech (Failla, 67.) – Cohen – Mifsud (Bogdanovic, 83.)
Joachim Löw tanítványai május 29-én a Puskás Ferenc Stadionban a magyarokkal játszanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik