Élet-Stílus

Az angolok a tizenegyesekben bíztak

Angliában csalódottak az elveszített Európa Liga-döntő miatt, ugyanakkor büszkék a fináléig eljutó Fulhamre, amely egy angol kiscsapatból mára Európában is megsüvegelt klubbá vált.

A Fulhammal éppen az a Diego Forlán „babrált ki” az Európa Liga szerda esti döntőjében, aki korábban Manchester United szerelésében – pestiesen szólva – „nem váltotta meg a világot”. Anno a szigetországban mindennek tartották, csak jó futballistának nem…

Erre fel az uruguayi két gólt szerzett a szerda esti, hamburgi döntőben, a 116. percben elért második találatával el is döntötte a trófea sorsát. Az angolok egyébként arra számítottak, hogy a tizenegyesekre marad a döntés. Kommentárjában a BBC internetes kiadása is megemlíti, „csaknem biztosnak tűnt, hogy a büntetők döntenek”, és erről beszélt Gera Zoltán is a mérkőzést közvetítő Story TV-nek adott interjújában. „A két csapat már a tizenegyesekre várt a hosszabbításban” – emelte ki a magyar légiós.

Csapattársa, a sorozatban hozzá hasonlóan hat gólig jutó, a döntőben ugyanakkor sérülés miatt lecserélt Bobby Zamora sem titkolta, biztos volt abban, hogy tizenegyesek következnek, és úgy érezte, a szétlövésben ők nyernek…

Az Atlético Madrid sikere egyébként megérdemelt, a spanyol csapat jobban, kapura veszélyesebben játszott – a 10-3-as kapuralövési mutató árulkodó…-, és ezt az angol lapok sem vitatják. Nem meglepő módon a szigetországi sajtó Forlánt „dicsőíti”.

A kupa átadása

A The Sun szerint az uruguayi „elsüllyesztette” Roy Hodgson csapatát, amely a szezonbeli 63. meccsét játszotta Hamburgban, csak az EL-ben 19-szer lépett pályára.

A Daily Mail hősnek nevezte Forlánt, és kiemelte, a Manchester Unitedbe beilleszkedni nem tudó csatár a Liverpool, majd a Fulham európai álmainak is véget vetett. A lap kiemeli, a londoni csapatot négy perc választotta el attól a lehetőségtől, hogy 131 éves történetének első jelentősebb trófeáját megnyerje. Ugyanakkor a Daily Mail szerint a tavaly június óta tartó menetelés egyértelműen a klub eddig legnagyobb eredménye.

Roy Hodgson a döntőbeli vereség ellenére is büszke az övéire: „Valóban nagyon büszke vagyok a játékosaimra. A sorozatban szinte mindvégig az esélytelenek pozíciójából veselkedtek neki a találkozóknak, nem lehetett azt elvárni, hogy végig a képességeik felett teljesítsenek. Szerda este is hátrányból álltak fel, és elég közel voltak az újabb bravúrhoz. Az ilyen kiélezett találkozókat az olyan, különös képességekkel megáldott labdarúgók döntik el, mint amilyen Diego Forlán is” – mondta a 62 éves szakvezető.

GALÉRIA

GALÉRIA

A Fulham magyar légiósa, Gera Zoltán csapata egyik legjobbja volt Hamburgban: 15605 métert tett meg, azaz sprintelt, futott, sétált a 120 perc során, volt több lövése is, és előkészítőként jelentős érdeme van a Fulham góljában. Az 1-10-ig osztályozó Goal.com 6,5-ös érdemjeggyel honorálta a magyar teljesítményt, akárcsak a gólszerző Simon Daviesét, s náluk csak Bobby Zamora és Mark Schwarzer kapott magasabb osztályzatot a Fulhamből, jelesül hetest. Az est hőse neve mellett pedig a nyolcas szám szerepel.

Forlánt korábban kinevették Angliában, az EL-döntőt követően ugyanakkor a legnagyobb tisztelettel beszélnek, írnak róla. De a tisztelet nem a csak a győztes(ek)nek dukál, hanem a Fulhamnek is, amely angol kiscsapatból Európában is megsüvegelt klubbá vált.

Olvasói sztorik